Ferenc pápa és az erdélyi magyarok: mit üzen Róma?

2018. november 10. 13:14

Ha a pápa anélkül látogat Romániába, hogy gesztust tenne Erdély katolikus magyarsága felé, az vétekkel felérő hiba lenne.

2018. november 10. 13:14
Czopf Áron
Czopf Áron

2019-ben Romániába utazik Ferenc pápa – jelentette be Joan Robu bukaresti érsek a katolikus egyházfőnél tett ad limina látogatását követően. Az út részleteiről még folytatódnak az egyeztetések a román állammal és a többségi ortodox egyházzal, de a román főpásztor szerint a pápai vizit már „közel biztosnak mondható”.

A Szentszék részéről az a világos szándék jelent meg az elmúlt évtizedekben, hogy segítse a magyar és a román római katolikusok, illetve a román görög katolikusok együttműködését valamint az etnikai többséget tömörítő Román Ortodox Egyházzal való párbeszédet.

Csak remélhetjük, hogy a jó szándék mellé ezúttal több körültekintés társul, mint amit a vatikáni diplomácia eddig tanúsított Erdéllyel kapcsolatban. Emlékezetes, hogy amikor II. Szent János Pál 1999-ben Teoctist pátriárka meghívásának tett eleget,

a Román Ortodox Egyháznak sikerült elérnie, hogy a pápa ne látogasson el Erdélybe,

ahol az országban élő római és görög katolikusok többsége él. A nagy egyházszakadás után több, mint kilenc évszázaddal, illetve a vasfüggöny leomlása után alig pár évvel a diplomáciai gesztus kelet-nyugati összefüggésbe ágyazottsága a nemzetközi figyelem számára talán elfedte az utazás problematikusságát, de a magyaroknak azért feltűnt.

Azóta többször is felmerült a Szentszéknél egy romániai látogatás lehetősége, de a vatikáni diplomácia már érzékenyebben reagált az etnikai-felekezeti viszonyok összetettségére. Ha belegondolunk, milyen élénk nemzetközi figyelem kíséri a katolikus egyházfők diplomáciai lépéseit, érthető és el is várható ez az óvatosság. Ha Ferenc pápa nem Izraelen keresztül érkezik Betlehembe, hanem helikopterrel közvetlenül Jordániából lép a Palesztin Hatóság területén fekvő városba, akkor azt a palesztin államiság elismeréseként értelmezik.

Ennek tükrében csak gondoljunk bele,

mit jelentett volna, ha megvalósul Ferenc pápa 2018-ra (a gyulafehérvári nyilatkozat centenáriumi évére!) tervezett romániai útja?

Mit üzent volna ez a világnak, a kisebbségi jogokat lábbal tipró Romániának, Magyarországnak, az romániai katolikusok erdélyi többségének és mit a kisebbségeknek?

De mit üzen 2019 vagy akár 2020?

Ha a pápa anélkül látogat a következő években Romániába, hogy gesztust tenne Erdély katolikus magyarsága felé, az vétekkel felérő hiba lenne.

Összesen 121 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2018. november 12. 23:06
Ember tervez, Isten végez. Man proposis, God disposis.
Bokros Birka
2018. november 11. 11:34
Luciferinek csak az Izraelen kívül élők népes tábora jelent kisebbséget! :D Kezet is csókol nekik!
balbako_
2018. november 11. 06:37
Jogos elvárás!
Sulammit
2018. november 11. 00:33
Áron! Ferenc pápa annyi gesztust tesz, amennyit megenged neki a román állam. Ahogyan szent II. János Pál pápának is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!