Rettegnek a muszlim menekültek Bangladesben

2018. november 09. 15:30

Veszélyesnek és korainak tartják Mianmarba való visszatelepítésüket.

2018. november 09. 15:30

A Bangladesben tartózkodó rohingja menekültek „rettegnek” a Mianmarba való visszatéréstől, ezért azt nem kellene siettetni – áll egy több nemzetközi segélyszervezet által írt petícióban, amelyet a két délkelet-ázsiai ország kormányának nyújtottak be.

A petíció szerint – amelyet más szervezetek mellett az Oxfam, a Save the Children és az International Rescue Committee képviselői írtak alá – a buddhista többségű Mianmarból elmenekült rohingja muszlim kisebbségi csoportok következő hetekre tervezett visszatelepítése „veszélyes és korai”.

A véres katonai akciók és a rendszerszintű üldöztetés tavaly augusztus óta már több mint 725 000 rohingját késztetett menekülésre a mianmari Arakán államból. Az ENSZ e témát vizsgáló szakértői népirtással is vádolják Mianmart.

A mianmari és a bangladesi kormány tavaly egyezett meg a menekültek hazatelepítéséről Arakán államba. Október 30-án bejelentették, hogy a folyamatot november közepén megkezdik, azon figyelmeztetések ellenére is, hogy a rohingjáknak ugyanolyan körülményekkel kell majd szembenézniük, mint amilyenek elüldözték őket.

„Az ENSZ többször is kijelentette már, hogy a mianmari állapotok jelenleg nem megfelelőek a hazatéréshez. Még mindig sokan menekülnek el Mianmarból, a hazatelepítések még nagyon koraiak” – áll a 42 segélyszervezet felhívásában.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gacsat
2018. november 10. 21:15
A rohingyák rohihgyanak meg.
Akitlosz
2018. november 09. 21:55
Ezek a "segélyszervezetek" a nem muzulmánok ellenségei.
mo ching
2018. november 09. 20:08
A nagy angol gyarmatbirodalom feldarabolásakor Banglades még Kelet-Bengália néven Pakisztán része volt, hogy a nagyszámú muszlimnak elkülönített országa legyen a hinduk és a buddhisták között. Tulajdonképpen nem is kéne Mianmarba menniük a muzulmánoknak.
Rugo
2018. november 09. 17:43
Arrafelé a Facebook nagy segítséget nyújt a muszlimok megrendszabályozásában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!