Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Amerikai Megosztott Államok

2018. november 08. 10:44

Ha mindez csak a House of Cards új évadában történne, rendkívül jól szórakoznánk. Így azonban egyelőre a pezsgőbontás és a bunkerépítés között vacillálhatunk.

2018. november 08. 10:44
Kustán Magyari Attila
Maszol

„Ez tehát azt jelenti, hogy ha a republikánus táboron belüli megosztottságot nem számítjuk ide – hiszen Trump minden különcsége ellenére egyetért velük abban, hogy az adórendszer a tehetősebbeknek kell kedvezzen, az államnak pedig ki kell vonulnia a gazdaságból, amennyire csak lehet –, a demokraták mégiscsak két félre oszlanak. Lehet ezt másként is értelmezni: míg a jobboldalon egy szélsőségesebb, populistának nevezett figura irányít, addig a baloldalon is - csakhogy a demokrata párt sokkal inkább liberális mint baloldali, és sokuk éppannyira ódzkodik Sandersék politikájától, mint egy átlagos texasi republikánus redneck. Ebben tehát Steve Bannonnak, Trump korábbi, szélsőjobboldali tanácsadójának igaza lehet: az ún. populizmusé a jövő, és a kérdés csupán az, hogy a szocialista vagy a nacionalista populizmus győz.

A demokrata párt előtt tehát az lehet a jövőben a fő dilemma, hogy a harmadik, új erőt támogatja, vagy saját, korrupt múltját próbálja átfesteni a választók előtt. Ennek szép szimbóluma volna Hillary Clinton indulása és borítékolható bukása. Egy törésvonal máris körvonalazódik a választók és pártelit között: míg a szavazóik 77 százaléka támogatja Trump közjogi felelősségre vonását, Nancy Pelosi képviselőházi frakcióvezető másképp látja ezt, és inkább a nemlétező egységet teremtené meg. A republikánusok házi feladata sem sokkal könnyebb: dönteniük kell, hogy Trumphoz ragaszkodnak, vagy vállalva a politikai kockázatot egy olyan jelöltet sikerül felépíteniük, aki nem a twitteres őrjöngéseivel és katasztrofális kormányzásával kerül be a történelemkönyvekbe.

Ha mindez csak a House of Cards új évadában történne, rendkívül jól szórakoznánk. Így azonban egyelőre a pezsgőbontás és a bunkerépítés között vacillálhatunk.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amok
2018. november 08. 16:09
Rettegjünk. Konkrétan: a nagyszerű gender WC-s Obama háborúi: 2011 - Líbia intervenció 2014 - Iraki intervenció 2014 - Szíriai intervenció 2017 - Jemeni polgárháború 2015 - Líbia intervenció Trump háborúi: eddig semmi
C.Dömötör
2018. november 08. 13:42
,,szavazóik 77 százaléka támogatja Trump közjogi felelősségre vonását" Mi a bűne Trumpnak? Hogy az adót csökkentette, és deregulációkat hajt végre? Hogy Észak-Koreával békét kötött? Hogy a választási ígéreteit betartja? (Ez tényleg hallatlan!) Hogy a hidegháborút befejezné, és Putyint tisztelettel fogadta? Minél több dolgot helyesen csinál, annál inkább támadják. Kiderült, hogy ez a nem politikus értelmesebb, mint a pártok emlőjén felnőtt elődjei. Az, hogy a szíve a helyén van, és meglepetés!, azt mondja amit gondol. Amíg az angolok nyíltan a háborús előkészületekről beszélnek: https://deutsch.rt.com/international/75019-worauf-sich-westen-vorbereiten-muss-krieg-mit-russland/ addig Trump felteszi a kérdést: - Miért kell a fiainknak mindenütt ott lenni? https://original.antiwar.com/porter/2018/10/03/could-trump-take-down-the-american-empire/ Persze a ,,normalitás" visszatérne, ha egy, a háborúkra kiéhezett neocon elnök, mint Bush vagy Obama hazudna a választói képébe. Ugye, ezt szoktuk meg. A médiák ismét elnézőek, és megértőek lennének. A világ visszazökkenne a helyes medrébe. S lázasan keresnének egy új ellenséget, akire a gyűlöletüket naponta üríthetnék. Nem aggódok, találni fognak. Másrészt, a bunkerben is lehet pezsgőzni.
catalina9
2018. november 08. 11:50
tömény libsiblődli...
Megtalálta
2018. november 08. 11:08
"..aki nem a twitteres őrjöngéseivel és katasztrofális kormányzásával kerül be a történelemkönyvekbe." Hanem a genderklotyók bevezetésével, mi? Barom libsi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!