Bordáit törte Ruth Bader Ginsburg, az amerikai legfelsőbb bíróság tagja

2018. november 08. 17:38

A 85 éves liberális bírónő 25 éve tagja a legfelsőbb bíróságnak.

2018. november 08. 17:38

Elesett és bordáit törte Ruth Bader Ginsburg, az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság tagja. 

A 85 éves Ginsburg a lakásában esett el szerdán éjjel, és csütörtökön reggel a saját lábán ment be a kórházba – írja a Fox News.

A legfelsőbb bíróság szóvivője szerint Ginsburgnek három bordája tört el. Egyelőre a kórházban marad megfigyelés végett. 

Ruth Bader Ginsburg 25 éve tagja a legfelsőbb bíróságnak, liberális bíróként tartják számon. Esetleges távozását már korábban felvetették. Republikánus körökben azért, mert a 2016-os elnökválasztási kampány idején politikai nyilatkozatokat tett, demokrata körökben pedig egyenesen úgy vélték: már Barack Obama elnöksége idején vissza kellett volna vonulnia, hogy még az Obama-kormányzat jelölhessen a helyére fiatal, liberális alkotmánybírót.

Amennyiben visszavonulására Donald Trump elnöksége idején kerülne sor, az elnök konzervatív főbírót jelölne, ahogyan tette ezt két esetben is az elmúlt két évben. 

Maga Ginsburg többször jelezte, hogy nem áll szándékában visszavonulni.

(Fox News, MTI)

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2018. november 09. 13:52
Az a jellegzetes oszovetsegi arc...
Thasaidon
2018. november 09. 12:26
Régóta nyilvánvaló, hogy a Mandi kommentelőinek egy szignifikáns része megkeseredett, romlott erkölcsi hulla, de az a miazmás gyűlölet, amit ez alá a hír alá kiokádtak, az még az átlagos napi fröcsögésüknél is gyomorforgatóbb. :-/
Vén Csataló
2018. november 08. 21:36
Tényleg rút. 85 évesen már ki a fenének akar másokról dönteni? Nem ideje lenne kezelni ezt a hatalomvágyat végre így az Úristen ítélőszékének a küszöbe felé tologatva a járókeretet?
Rugo
2018. november 08. 19:48
vidulhatna a miss auswitz szépségversenyen
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!