Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Közösen fogjuk építeni a jövőt

2018. november 07. 11:13

A magyar vállalatok megtalálhatják a számításukat itt, Kínában.

2018. november 07. 11:13
Orbán Viktor
Orbán Viktor
Beszéd

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A két ország kapcsolatáról Szijjártó Péter minden fontosat elmondott. Óriási utat tettünk meg, a távolság is óriási, nemcsak időben volt ez nagy távolság, hanem térben is. Szerintem büszkék lehetünk arra mi, magyarok, különösen azok, akik itt cégeket képviselnek, és akiknek a munkája is benne van a mai eredményekben, büszkék lehetnek, büszkék lehetünk arra, hogy ezt a politikai és gazdasági teljesítményt, a hatalmas távolságok áthidalását elvégeztük, és amelynek eredményeképpen a magyar vállalatok megtalálhatják a számításukat itt, Kínában.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ami a jövőt illeti, csak annyit szeretnék Önöknek mondani, hogy tegnap tárgyaltam a Kínai Népköztársaság elnökével, és abban maradtunk – természetesen a méretkülönbségek ideértendők –, hogy közösen fogjuk építeni azt a jövőt, amelyben a magyar cégeknek is lesz helye majd Kínában.

A pavilont ezennel megnyitom. Sok sikert kívánok mindannyiuknak!”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. november 07. 15:43
Kínának van rengeteg pénze ezért jó befektető. (Ugyanakkor elegendő földrajzi távolságban vannak így a hitelezésért nem kérhetnek politikai ellentételezést, nem ugatnak bele az ország belügyeibe.) Másrészt a világ legnagyobb piaca, ahol a parányi magyar gazdaság minden eladható termékét fel tudják szippantani.
Pelso j.
2018. november 07. 15:39
Sok a mit sem érő szöveg. Meg kell nézni a külker egyenleget most s két év múlva, ennyi.
anegy_
2018. november 07. 15:10
Vinnyogó hibbant hozzászólók "merjetek már kicsik lenni!!!" Legalább a hülyeségben, irigységben, ostobaságban mértékletesebben hozzátok magatokat. Ha felfognátok a fontosságát és értékét Kína nagyságának a világpiacon, akkor nem tartanátok itt az ellenzéki békasegge alatti szinten.
brabant89
2018. november 07. 13:34
"a magyar vállalatok megtalálhatják a számításukat itt" Úgy érted, hogy Mészáros Lőrinc, aztán a Ráchel férje?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!