Hajdu: Magyarország csatlakozni kíván a terrorellenes adatbankhoz

2018. november 07. 18:44

Terrorelhárítási Központ főigazgatója elmondta, hogy az adatbank segítségével az országok megoszthatnák egymással a terrorellenes harcban segítő információikat.

2018. november 07. 18:44

Magyarország csatlakozni kíván a terrorellenes adatbankhoz, amelyben az országok megoszthatnák egymással a terrorellenes harcban segítő információikat – jelentette ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az M1 aktuális csatornának nyilatkozva szerdán.

Hajdu János jelenleg Moszkvában vesz részt a különleges szolgálatok, biztonsági szervek, rendészeti, rendvédelmi szervek vezetőinek XVII. konferenciáján. Elmondta: a rendezvényen Oroszország felhívást intézett a többi országhoz, hogy a terrorellenes harc érdekében csatlakozzanak az adatbankhoz. A TEK főigazgatója elmondta: a TEK 2010-es megalakulása óta részt vesz az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) rendezvényén. A keddtől csütörtökig tartó konferencián 86 ország 125 delegáltja tárgyalja meg a terrorellenes témákat. A rendezvényt Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója nyitotta meg, s mások mellett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is felszólalt.

Hajdu János kiemelte: a konferencián nem csak a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezettel foglalkoztak, hanem ismét szóba került az al-Kaida is. Mindkét szervezet meggyengült, de összefonódásuk esélye megnőtt. Az is elhangzott, hogy a terrorszervezetek toborzótevékenységét nagyon erősen érezni, nyíltan zajlik a gyermekek toborzása is. Mindezt próbálják a nagy szolgálatok katonai és hírszerzési erővel akadályozni - közölte a főigazgató.

Téma volt a visszatérő harcosok problémája is: akik vagy saját országukba vagy egy harmadik országba visszatérnek, s ott követhetnek, vagy már követtek is el terrorcselekményt. Ennek kapcsán is nagy szerepe lenne a közös adatbázisnak, hogy lássák más országok visszatérő harcosait is, fel tudják őket deríteni, s a határokon megállítani – hangsúlyozta Hajdu János.

Tárgyaltak továbbá a vegyi fegyverek és a bakteriológiai fegyverek szerepéről is, amelyek nagy veszélyt jelenthetnek, ha a terroristák kezébe kerülnek. 

Mindemellett kiemelt téma volt a drónok elhárítása is. Ugyanis – mint Hajdu János hangsúlyozta – manapság már nemcsak a rendvédelmi szervek és elhárító szervek, hanem a terrorszervezetek is rendelkeznek drónképességgel. Az ez elleni harcban Hajdu János szerint inkább azoknak az országoknak lesz nagy szerepük, akik több anyagi forrással rendelkeznek.

Szó volt továbbá a kibertér veszélyeiről is. Ugyanis a terrorszervezetek is jó informatikai, hackertudással rendelkeznek – emelte ki Hajdu János megjegyezve: úgy véli e téren is inkább a nagyobb anyagi forrással rendelkező országok járnak majd élen a védekezésben.

Hajdu János elmondta oroszországi tartózkodása során a konferencia mellett több bilaterális tanácskozást is folytat.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2018. november 07. 19:46
El sem olvassák, értelmezésről szó sincs, de ők az Első, meg a Második...
hentes
2018. november 07. 19:19
Én már tudom a választ. Sorry. Orbán és a fidesz megbízhatatlan.
kunfia
2018. november 07. 18:57
Nosza!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!