Csülök

2018. október 29. 07:58

Nyájas olvasóm már bizonyára értesült amaz örömteli tényről, hogy kormányfőnk a kis orrszarvút örökbe fogadta.

2018. október 29. 07:58
Váncsa István
ÉS

„Nyájas olvasóm már bizonyára értesült amaz örömteli tényről, hogy kormányfőnk a kis orrszarvút örökbe fogadta, és a magyar nép javaslata alapján a Csülök nevet adományozta neki. Kormányfőnk vér­beli demok­rataként minden fontos ügyben a nép véleményét tudakol­ja. Ez most fon­tos ügy volt. A hajléktalanok baszkurálása például nem fontos ügy, ezért arra vonatkozólag nem tudakolta, egyébként nagyon helyesen, ugyanis rossz belegondolni, hogy vajon az istenadta nép erre vonatkozólag miféle ötletekkel állna elő. A nép nem szereti a haj­léktalanokat, és erre több oka is van. Először is a hajléktalan meg­jele­nése a kecs és kellem valamennyi nemét nélkülözi, és ily módon a nép rendkívül kifinomult ízlésével kevéssé harmonizál. Másodszor az utcán élők tömeges jelenléte folyamatosan tu­datosítja az arra járóban, hol is él ő, milyen országban, milyen társada­lom­ban, milyen kormány­zat ural­ma alatt, az arra járót pedig ettől a hideg kileli. Harmadszor pedig rájön, hogy ő is feküdhet­ne az aluljáróban, és ha most mégsem ott fekszik, az csupán a vélet­lennek köszönhető.

Igenis, a hajléktalanokat ki kell innen paterolni.

Kormányunk energikus, tettre kész, nem tökörészik, hanem meg­old, persze a maga módszereivel. Az önkény, a barbarizmus és az ember­telenség olyan fokán, hogy attól az arra járó csak hápogni tud, egyszers­mind az eddiginél is kontúrosabban látja, hol él. Továbbá azt is látja, hogy ez az egész felhajtás ugyanolyan, amilyenek kormányza­tunk akciói általában. Áldozatai lesznek bőséggel, eredménye semmi. Annyit azonban tegyünk hozzá, hogy a hajléktalanság problémáját az EU többi tagállama se kezeli sikeresen, az egyetlen kivétel Finnország. A finnek megkérdez­ték maguktól, hogy mi a hajléktalanság kiváltó oka, tanulmányozták a nemzetközi szakirodalmat, és rájöttek, hogy Los Angelesben a megoldást már harminc éve megtalálták. A hajlékta­lanság oka az, hogy az emberek egy részének nincs hol laknia. Adjunk tehát lakást nekik, és akkor nem lesznek hajléktalanok. Így kezdődött a Housing First program, 2007-ben a jobboldali finn kormány is kipró­bálta, bevált.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2018. október 30. 15:55
"báncsák az Ildit."A Lendvait... Ő meg keservesen kesereg.... Sajnálja, hogy nem rinónak született. Mennyi botox ment itt kárba, Mit kellett itt küzdeni Őrajta már nem segítnek E sárgolyónak mesteri...
józan paraszti ész
2018. október 30. 00:41
Te hülye seggfej! (bár a fejben nem vagyok biztos) Hajléktalan a kedvenced gyurcsány alatt is volt, és senki nem paterolja ki őket! A többi böffeneted szóra sem érdemes.
békalepcse
2018. október 29. 21:56
Az bánt téged Váncsa, hogy a kis orrszarvút örökbe fogadta, de téged, nagy tulkot meg nem.
leech1
2018. október 29. 18:56
Testi - lelki nyomi .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!