Nem zárja ki Clinton, hogy újra indul az elnökségért

2018. október 29. 08:29

LOL.

2018. október 29. 08:29

Hillary Clinton, a 2016-os amerikai elnökválasztás vesztes demokrata elnökjelöltje egy rendezvényen kijelentette: habár nem szeretne újra indulni az elnökségért, „szeretne elnök lenni” – számol be a The Hill.

Clinton hozzátette: sok munka vár arra a demokrata párti politikusra, aki „remélhetőleg” megnyeri a következő elnökválasztást. „Olyan munka ez, amire úgy érzem, igen felkészült vagyok, miután nyolc évet töltöttem a Szenátusban, majd a Külügyminisztériumban dolgoztam” – fejtette ki. Clinton azt is elárulta, a közelgő félidős választásokig nem gondolkodik az induláson.

Clinton és férje, Bill Clinton volt elnök hamarosan egy 13 várost érintő turnéra indulnak, ahol aktuális eseményekről fognak beszélgetni. A The Hill rámutat: Clinton az elmúlt időben egyre többször nyilatkozik meg a médiában, Trump elnököt és a republikánusokat bírálva. Clinton korábbi tanácsadója, Philippe Reines pedig a Politicónak arról beszélt, van esély arra, hogy a volt First Lady újra elindul az elnökségért, elvégre fiatalabb, mint Donald Trump vagy Joe Biden, nem ő lenne az első, aki harmadszorra méretteti meg magát az elnök tisztért folyó versenyben, és támogatói is vannak: 65 millió ember szavazott rá. Reines hozzáteszi: nagyon valószínűtlen, hogy Clinton ismét indulna, de nincs teljesen kizárva.

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2018. október 30. 10:52
Akkor lenne esélye, ha az idegroncs-kvótát bevezetnék az USÁ-ban.
kulalak
2018. október 29. 15:11
Nincs abban a 300 milliós országban valaki más is aki indulna? De komolyan. Illetve ez komolytalan.
kata56
2018. október 29. 13:33
Beteg vénasszony. Diliházban van a helye.Ott lehet az USA elnöke.
Puncimágnes
2018. október 29. 13:10
A pornóiparban kéne indulnia. én megnézném a csunyáját
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!