Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Magyarország 1956 – a szocialista forradalom

2018. október 24. 08:04

Az általános sztrájk leverését követően a Kádár-rendszer csak a balosokat végezte ki.

2018. október 24. 08:04
Tamás Gáspár Miklós
Mérce

„Emlékszem beszélgetésünkre 1992-ben Rácz Sándorral, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökével, az ellenállás egyik vezetőjével. Addigra egy mélyen reakciós közéleti személyiséggé, bátor és őszinte magyar patriótává vált. Megkérdeztem tőle, hogy a jelenlegi szerepét összeegyeztethetőnek tartja-e múltjával. Nevetve felelte, hogy »Nem, 1956-ban kommunista voltam; csak a börtönben váltam katolikussá és nacionalistává.« 23 éves volt a forradalom idején, elkötelezett szélsőbaloldali figura, aki ravasz és okos tárgyalóként hónapokig tudta késleltetni az állami erőszak elszabadulását. A magyar proletariátus hosszú ideig tartotta életben a társadalmi tulajdon és szabad szocializmus eszméjét, a világ legerősebb katonai hatalmával, illetve a »liberális« Nyugat közömbösségével és cinkosságával szemben.

És ezt nevezik antikommunista forradalomnak, a tekintélyelvű múlt visszakövetelésének, nacionalista felkelésnek, sőt a szélsőjobboldali történész, David Irving nyomán zsidóellenes lázadásnak, holott számos felakasztott forradalmár zsidó kommunista volt.

Az általános sztrájk leverését követően a Kádár-rendszer csak a balosokat végezte ki – a nép ügyéhez csatlakozó konzervatívok már 1957-ben irodalmi díjakat és érmeket nyertek, miközben a kivégzőosztagok még Magyarország lecsendesítésével voltak elfoglalva. Pontosan tudták, hogy ki az igazi ellenség. Olyan emberek voltak, mint Ön, kedves olvasó.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Esvány
2018. október 24. 19:54
Szenilis, hülye Gazsi, összekeverted 56-ot a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal! (Erre mondják, hogy már a hamut is mamunak mondja...)
catalina9
2018. október 24. 18:58
Az általános sztrájk leverését követően a Kádár-rendszer csak a balosokat végezte ki ..." ugyanis a jobbosokat már előtte kivégezték.....
Rugo
2018. október 24. 16:40
Ez az alak komplett őrült - így jár minden balliberális!
balbako_
2018. október 24. 15:27
Éppen az fájt a kommunistáknak, hogy a harcosok - nem a szájtépők - csakugyan munkások, diákok voltak többnyire. Ez nem azt jelenti - ilyen hülye még TGM sem lehet - hogy ez valamiféle szocialista forradalom volt, hanem csak azt, hogy a kommunizmus, mint eszme megbukott. Abban különösen hazudik - és nem ismerethiányból, hanem veleszületett aljassága okán - hogy a halálos ítéleteknél a korábbi párttagság súlyosbító körülmény lett volna. Akinek a származása nem volt megfelelő,paraszti, polgári, netán nemesi származékként, azt kéjes örömmel kisebb vétségekért is akasztották jelezvén ez ellenforradalom volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!