Két alapvetésért

2018. október 23. 11:49

A szocialisták 1956 legnagyobb hősének Nagy Imrét tekintik.

2018. október 23. 11:49
Kunhalmi Ágnes
Népszava

„Csak úgy mint 1848-ban, 1956-ban is különféle politikai áramlatok szövetkeztek egy meghatározott cél elérése érdekében. 1848-ban a mérsékelt konzervatívok, a nemesi liberálisok, a polgári radikálisok és a modern demokrácia hívei együttesen léptek fel az ország társadalmi és politikai rendszerének átalakításáért, miközben elkerülhetetlenül egymással is éles politikai harcokat vívtak.  

1956-ban reformszocialisták, a polgári demokrácia hívei, a népi irányzat képviselői és szükségszerűen az 1945 előtti rend hívei harcoltak az államszocialista rendszer ellen, és mindinkább egymás ellen is.  Ezért nem meglepő, hogy az utókor 1956-ot most is eltérő módon ítéli meg. Ma is élnek közöttünk olyanok - ha nem is nagy számban -, akik 1956-ot egyfajta igazi szocialista forradalomként értékelik. Sokak - így az MSZP tagjai és szimpatizánsai - számára 1956 nemzeti demokratikus forradalom volt, mely az ország tényleges függetlenségére, valamint a polgári és politikai szabadságjogok megteremtésére irányult.  

Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a jobboldali érzelmű emberek számára 1956 kizárólagosan nemzeti mozgalomként jelenik meg Az események céljának a keresztény nemzeti kurzus helyreállítását tekintették és tekintik ma is. Az elmúlt több mint hatvan év tapasztalatai sem szüntették meg e különböző narratívák létezését.  

Az MSZP, mint demokratikus közösség és párt természetesen szinte létrejöttétől fogva 1956 demokratikus tartalmát hangsúlyozza, miközben a nemzeti és szociális célokról sem feledkezik meg. A szocialisták 1956 legnagyobb hősének Nagy Imrét tekintik, aki nem feladva baloldaliságát harcolt egy új demokratikus társadalomért.  

De mi szocialisták emlékezünk Nagy Imre sorstársaira is és azokra a demokratákra, mint például Göncz Árpádra és Mécs Imrére, akik a baloldaliakkal együtt, a baloldali célokat is elfogadva küzdöttek. Baloldali emberek és politikusok vallották és valljuk ma is Göncz Árpád gondolatát: »A hatalomhoz való viszonyunk az, amin megmérettetünk. Azon, hogy ki mire használta. És hogyan«. Ez az intelem épp úgy érvényes volt 1956-ban, ahogy érvényes ma is, 2018-ban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2018. október 24. 19:17
Érdekes, Pozsgay azt mondta: népfelkelés volt. Akkor most évente változik mi is volt? Sőt ha befordulunk a sarkon onnan már újra egészen más lesz? Saize!
írmag
2018. október 24. 17:29
Fokozhatatlan! Körbe ért a kommunista hazugság!
balbako_
2018. október 24. 17:06
"A szocialisták 1956 legnagyobb hősének Nagy Imrét tekintik..."Fel is akasztották a szocialisták. Többek közt Horn Gyula......
Senye Péter
2018. október 24. 15:52
Nagy Imre 1956-ban nem "harcolt egy új demokratikus társadalomért", csak tudomásul vette, hogy a kommunisták vesztettek. Tiszteletet érdemel, mert nov. 4. után nem hunyászkodott meg gyáván Kádár bandája előtt, akik talán díjazták volna egy állami gazdaság főkönyvelői posztjával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!