Orbán szövetségese nyert a lengyel helyhatósági választáson

2018. október 22. 09:28

Az exit poll szerint a PiS a szavazatok 32,3 százalékát nyerte el, míg az ellenzéki Polgári Koalíció a voksok 24,7 százalékára tett szert.

2018. október 22. 09:28

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt áll nyerésre országos szinten a vasárnap este befejezett lengyel helyhatósági választások első fordulójában, több helyi önkormányzatot viszont továbbá is kormányellenzéki koalíciók irányíthatnak derül ki a szavazófülkéket elhagyók körében végzett felmérésből.

Az  IPSOS által készített exit poll eredmények a vajdasági, járási és községi közgyűlések leendő összetételéről adnak előzetes képet. Eszerint a PiS összességében a szavazatok 32,3 százalékát nyerte el, míg a kormányellenzéki Polgári Platform (PO) és a Modern (Nowoczesna) választási szövetsége, a Polgári Koalíció (KO) a voksok 24,7 százalékára tett szert. A szintén ellenzéki Lengyel Parasztpárt (PSL) 16,6 százalékot kapott.

A PiS 9 vajdaságban győzött, a KO 7 vajdaságban kapta a legtöbb szavazatot. A PiS a hagyományosan konzervatív keleti vajdaságokban kapott nagyobb támogatást, emellett a nyugatabbra fekvő Alsó-Sziléziai vajdaságban is nyert. Egyes vajdaságokban viszont a KO és a PSL, illetve más ellenzéki tömörülések is feltehetőleg koalíciókat kötnek.

Az exit poll tíz nagyvárosban a főpolgármester-választásra vonatkozóan is készült. Ennek alapján hat helyen a KO jelöltje győzött. Így történt valószínűleg Varsóban is, ahol a KO Rafal Trzaskowski volt külügyminiszter-helyettest (54,1 százalék) állította a kormánykoalíció jelöltjével, Patryk Jaki igazságügyi miniszter-helyettessel (30,9 százalék) szemben.

Katowicében a PiS által is támogatott független jelölt nyert. Három nagyvárosban (Krakkó, Gdansk, Kielce) második fordulót kell tartani, ott a jelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát.

A PiS elnöke, Jaroslaw Kaczynski úgy kommentálta az előzetes eredményt: ez jó előrejelzés a jövő évi parlamenti választásokra nézve. A PO elnöke, Grzegorz Schetyna viszont a polgármesteri választások előzetes eredményeire utalva úgy látta: a szavazás első lépést jelent az ellenzék jövőbeli győzelméhez.

A részvételi arány az exit poll szerint 51,3 százalékos volt, ami rekord magas eredmény a rendszerváltás utáni helyhatósági választások történetében. Az országos választási bizottság közvetlenül az este kilenc órára tervezett urnazárás előtt közölte: Varsóban a szavazóhelyiségek a még voksolni kívánók nagy száma miatt hosszabb ideig tartanak nyitva.

Az első részleges eredmények hétfőre virradóra várhatók, az első forduló végleges eredményeit az országos választási bizottság legkésőbb szerdára ígérte.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. október 22. 10:39
Nem Orbán, Magyarország szövetségese és társa!
Pelso j.
2018. október 22. 10:35
Hurrá, hurrá, hurrá! - kiáltott fel Kovács János és családja egy emberként a számukra rendkívűli jelentőséggel bíró hír hallatán.
makapaka2
2018. október 22. 10:00
Csak így tovább!
hentes
2018. október 22. 10:00
"Orbán szövetségese nyert a lengyel helyhatósági választáson" Hülye hír hamisítok, nem nyert semmit, bukott egy csomó helyett. hehehe
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!