Állandó őrizetet rendeltek el a bolgár újságírónő meggyilkolásával vádolt férfinak

2018. október 21. 14:48

A bolgár férfi saját bevallása szerint alkohol és kábítószer hatása alatt állt a bűncselekmény elkövetésekor.

2018. október 21. 14:48

Állandó őrizetet rendelt el egy bolgár bíróság Szeverin Krasszimirov számára, akit a televíziós újságírónő, Viktorija Marinova megerőszakolásával és meggyilkolásával vádolnak – írja az Euronews. A 21 éves férfi először Romániába szökött, majd Németországban próbált elrejtőzni. A Marinova testén talált DNS-bizonyítékok és a gyanúsított ruszei lakásán talált személyes holmija vezették el a hatóságokat Severin Krasszimirov, bolgár állampolgárhoz. A férfit csütörtökön adta ki Németország Bulgáriának.

„Mellettem haladt, de nem tudom, mi történt. Nem vagyok benne biztos, hogy ő jött nekem vagy én véletlenül neki. Szóltam neki, hogy nézzen a lába elé, ő valamit válaszolt, és odaütöttem, aztán tovább akartam menni, de megragadta a hajamat" – mondta Krasszimirov, aki saját bevallása szerint alkohol és kábítószer hatása alatt állt a bűncselekmény elkövetésekor. Azt viszont tagadja, hogy meg akarta volna gyilkolni áldozatát, és azt is, hogy megerőszakolta és kirabolta volna.

Viktorija Marinova szülővárosában, Ruszéban dolgozott egy tévécsatornánál, oknyomozó újságíróként korrupciós ügyek feltárásával foglalkozott. A nő ellen október elején elkövetett bűncselekmény széles körben megdöbbenést váltott ki, az Európai Unió is vizsgálatot sürgetett, hogy kiderüljön vajon az oknyomozó újságíró halála összefüggésben áll-e foglalkozásával. 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yanoo
2018. október 21. 15:57
Ja, drog hatása alatt állt.Akkor spongyát rá.Az ilyesmi bárkivel előfordulhat. Szabadságot Krasszimírovnak!
Ozzy
2018. október 21. 15:37
Gyilkos kap 10 évet.
Magnólia
2018. október 21. 15:12
Még mindig úgy néz ki, mint aki részeg, vagy be van lőve. Süt belőle az értelem.
fakutya Bobber
2018. október 21. 15:10
Doktor Kotász!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!