Betiltjuk magunkat

2018. október 16. 08:18

Mindig ugyanaz. Hatalmi harcnak rendelik alá az emberek a jobb célokra szolgáló lehetőségeiket.

2018. október 16. 08:18
Nagy N. Péter
Vasárnapi Hírek

„Az Országos Bírói Tanács póttagjainak választásán például a kiválasztottak közül egy sem vállalta a tagságot a zilált rendszerben, aki pedig a helyszínen jelöltette volna magát, azt nem hagyták. A jognak ez a meghurcolása az igazságszolgáltatás esszenciális centrumában történik.

Mindig ugyanaz. Hatalmi harcnak rendelik alá az emberek a jobb célokra szolgáló lehetőségeiket. A politikai centrum elnyomja a szakmai kontroll eszközeit. Csakhogy ez itt a bíróságok világa! Olyan ez, mintha orvosok műhibák sorozatával kezelnék egymást.

Maguk az orvosok viszont éppen egymásra kiabálják az emberi műhibát és megint nem elsősorban szakmai okokból. De már unhatják ezt is az olvasók…

Ezt értem is, de azt nem, hogy a szabálytalan műtét miatt eltávolított főorvos, ha egyszer akkorát vétett, hogy nem maradhat a helyén, vajon miért kerül egy másik kórházba. Ott miért járna el másként? A kárvallott főorvos azt mondta, úgy küldték el, hogy még a frissen operált betegeit sem nézhette meg, a varratokat sem szedhette ki. Vajon mi értelme azonnal távolságtartási végzéssel elküldeni egy szívsebészt, mint egy bankvezetőt, akit nem lehet a kasszánál hagyni egy percig sem, ha már megkapta a felmondását? Durva és ostoba szokás az uralkodó osztályban a statáriális bánásmód.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. október 16. 14:25
ViHog News
hajahutef
2018. október 16. 11:15
Több mint 87 dollárért fizetek óránként otthon otthonról, 2 gyerek otthon. Soha nem gondoltam volna, hogy képes lesz rá, de a legjobb barátom havonta meghaladja a 10k-ot, és meggyőzött, hogy próbáljak. A potenciál ezzel véget nem ér. Íme, amit csináltam.......>>>> https://www.Money47.Com
Volo
2018. október 16. 11:15
Na jó, de abban igaza van, hogy egy sebészt így elzavarni, az mégsem teljesen jó megoldás!
di maggio
2018. október 16. 08:32
Nagy N. Péter most úgy csinál,mint aki egy mesekönyv lapjairól lépett volna ki és elcsodálkozik,milyen csúnya az élet. Pedig élt a szoclib éra alatt is, akkor nem volti ilyen finnyás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!