Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Észt-magyar: Marco Rossi szerint övé a felelősség

2018. október 16. 08:03

A magyar csapatnak a Nemzetek Ligájában már nincs esélye a feljutást jelentő csoportelsőségre.

2018. október 16. 08:03

Marco Rossi szövetségi kapitány magára vállalja a felelősséget azért, hogy a magyar labdarúgó-válogatott hétfőn 3-3-as döntetlent játszott Észtország vendégeként a Nemzetek Ligája C osztályában, és így már nincs esélye a feljutást jelentő csoportelsőségre.

Három nappal ezelőtt remek védekezéssel játszottunk, ezúttal viszont háromszor is gólt kaptunk az észt együttestől, ami elsőre nehezen érthető” – felelt az MTI kérdésére Marco Rossi a találkozó utáni sajtótájékoztatón. „Második átgondolásra azonban az edzőé a felelősség, és én vállalom ezt” – tette hozzá. Rámutatott hogy, ő hozta a döntéseket, négy védőből kettőt kicserélt, még ha az egyiket kényszerből is – utalt Fiola Attila sárga lapos eltiltására.

A fő probléma a védők közötti távolság volt. Az, amit gyakoroltunk, lényegesen különbözik attól, amit ma láttam a pályán. Eszerint a játékosok nem voltak elég felkészültek, vagy nem koncentráltak úgy, ahogy kellett volna. Magasan ma teljesített legrosszabbul a védelem az eddigi mérkőzéseink alatt” – fejtette ki az olasz szakvezető, aki ennek okaként az összeszokottság hiányát jelölte meg.

Rossi szerint elöl biztató jeleket mutatott a csapata, hátul viszont túl sokat hibázott. Úgy vélte, ez az ő felelőssége, mivel neki kell megszerveznie a védekezést, ez az első három fordulóban sikerült is, hétfőn azonban nem. Pozitívumként azt hangsúlyozta, játékosai megfelelően reagáltak arra, hogy hátrányba kerültek, nem rogytak meg a nyomás alatt, az utolsó pillanatig küzdöttek.

Nem akarok az egyéni hibákról beszélni, nem fogok senkit hibáztatni” – fogalmazott újságírói kérdésre. „Nem vagyok varázsló, sokszor megkérdezem magamtól, én vagyok-e a legmegfelelőbb személy erre a posztra.” Leszögezte, a következő két találkozót annak ellenére is meg akarják nyerni, hogy már nincs esélyük az első hely elérésére. Kitért rá, nem volt szerencsés helyzet, hogy három idegenbeli meccs mellett egy zárt kapus hazai találkozóra került sor az első négy fordulóban.

Az elmúlt három mérkőzésen nekünk is, ellenfeleinknek is megvoltak a lehetőségeink, ám csak egy-egy találat született. Ma ezek a helyzetek itt is, ott is bementek” – értékelt az MTI-nek az észt kapitány, Martin Reim. „Próbáltuk az ellenfelet minél kevesebbet hagyni tisztán játszani a labdával, hisz ez a kulcs, de ez nem mindig sikerült.”

Elmondta, nem elégedett, mivel három gólt kaptak, ami túl sok egy meccsen. Rámutatott, mivel a korábbiaknál támadóbb felfogásban játszottak, ezért fordulhatott elő, hogy védekezésben többször is hibáztak.

Számunkra minden meccs nehéz, ma is a határaikig beleadtak mindent a játékosok" – hangsúlyozta Reim, aki kitért rá, hogy a magyarok néhány poszton gyorsabbak és technikásabbak, ám ezt más területeken ellensúlyozták.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2018. október 18. 10:10
ÉRTHETETLEN ez a sok rosszindulatú megjegyzés! A realitás talaján maradva senki nem várhatta, hogy a jelenlegi magyar válogatottnak esélye lesz arra, hogy első legyen a csoportjában. Rossit meg hagyni kell nyugodtan dolgozni. Nem gondolom, hogy az előzményeket ismervén bárki hitt abban a szurkolók közül, hogy a görögöket itthon megverjük, és kint is partiban leszünk velük, sőt! A németek már sorozatban zakóznak, igen-igen csúnyán, de nincs olyan hiszti náluk, mint itt egy döntetlen után! A horvátokkal kapcsolatban pedig: a VB -n kijött a lépés nekik, és tényleg jó az a válogatott, holott a horvát nemzeti bajnokság is igen-igen karcsú! EZ van, azzal kell főzni, ami van. Rossi jó választás volt!
Molnar Janos
2018. október 16. 19:23
Igen, az edzőé a felelősség! Taktikailag vesztett a magyar csapat. (Ha ésszerűbb a taktika, az egyéni hibákra is kevesebb esély nyílt volna.) Szélsőjáték nem volt, nem csoda, szélsők nem játszottak. Nem készítenek statisztikát a meccsekről? Nem látja az edző, hogy Kleinheisler 90%-ban hátra játszik? Nem értem miért erőltetik a szerepeltetését, amikor lassú, rosszul passzol, sokat durváskodik, és öt évenként egyszer lő egy gólt. Zsótér például sokkal jobb játékos. Kádár és Orbán nem értik egymást, utóbbi csak rugdossa el a labdákat céltalanul, valószínű, a Lipcsében szoktak lenni csapattársak ott, ahova rugdossa, de a válogatottban nincs ott senki. És nemcsak ezen a meccsen? Nem látja az edző, hogy nincs mozgás a pályán, hogy amikor végre a csapatnál van a labda, nincs felállás, csak egy csürhe, aki várja, hátha hozzá kerül a labda? Hogy Szalai csak a kapu előtt képes valamire, egyébként a középpályán nem tudja megtartani a labdát, illetve ahelyett, hogy passzolna, értelmetlen botladozásba kezd (cselezésnek ezt nem lehet nevezni)? A jó edző a gyengébb képességű játékosokból is tud csapatot kovácsolni. Kár is sorolni, annyi baj van. De a legfőbb kérdés, hogy miért lesz a tehetséges U17-U21-es játékosokból kiégett felnőtt? Amíg erre nem találják meg a szakemberek a választ és nem orvosolják, nem lehet előrelépést várni.
OberEnnsinnen
2018. október 16. 16:42
A magyar futballt tönkretenni - 1960-as évektől napjainkig - embert próbálóan nehéz feladat, de mára, pontosabban, már a 70-s évek végére, azaz 20 év alatt: sikerült. Azóta: agónia. A magyar futballt visszaépíteni - a valódi visszaépítés, megfelelő optimális közeg hiányában még el sem kezdődhetett - még több időbe telik. Mert mi lenne a magyar foci, a régi hagyományai alapján? Kb., mint a mai portugál. Ez a magyar valóság talaján - alapszabályok nélküli szülők, elkényeztetett, következményeket nem ismerő gyerekemberek, lezüllött vezetés, ódivatú, és emellett lezüllött "szakma" estébé - lehetetlen... Ha ma elkezdődne, akkor is, legjobb esetben, ha kegyelmi állapotot kapnánk: ez is 20 év!
fakocka
2018. október 16. 15:20
Tisztán látszik a magyar futball nem kapja meg azokat az anyagiakat, melyek az előrelépéshez szükségesek. Majd ha lesz egy kormány, aki támogatja a magyar focit, akkor annak lesz eredménye is. Fillérekből nem lehet legendát építeni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!