Emmi: Az EU-s átlagnál jobb a fiatalok elhelyezkedési lehetősége hazánkban

2018. október 16. 22:46

Maruzsa Zoltán, az Emmi helyettes államtitkára szerint hazánkban az EU-s átlaghoz viszonyítottan négy százalékkal magasabb a pályakezdők foglalkozatottsága.

2018. október 16. 22:46

Az európai uniós átlagnál magasabb, 84 százalékos a magyar fiatalok foglalkoztatottsági mutatója – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Maruzsa Zoltán, akit egy oktatásügyi jelentésről, az Európai Bizottság által közzétett Education and Training Monitor 2018 kiadványról kérdeztek, azt mondta: az elhelyezkedés, a végzést követő foglalkoztatás mutatójában a magyarországi adat 4 százalékkal jobb az EU-s átlagnál, amely valamivel 80 százalék fölötti.

A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy tíz évvel ezelőtt nagyjából 800-an kezdtek gyógypedagógus tanulmányokat, tavaly pedig 1700 hallgatót vettek fel erre a területre. Megjegyezte, tavaly indult ilyen képzés Nyíregyházán és Debrecenben is.

Úgy fogalmazott: olyan oktatási rendszer a cél, amely sokszínű, és amelyben a hátrányok kompenzációját tudják erősíteni.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Coccothraustes
2018. október 17. 07:39
Dícséretes.
USange egy ostoba tróger!
2018. október 17. 07:02
Bruhaha!
repulok
2018. október 16. 23:22
Ne a statisztika legyen a fegyveretek, hanem a hatékony adórendszer! Legyen presztizse a hivatásnak, legyen az bármely ága a foglalkoztatási rendszernek. Vannak olyan feladatok, amit akár ingyen is elvállalnék, ha felkérnek rá. Nyilván sokan vannak ìgy mások is...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!