Gulyás: A jövő évi voksolás a nemzeti önvédelemről szól

2018. október 13. 20:31

A 2019-es EP-választás tétje Magyarország számára az ország által megkötött szerződések betartásáról és éppen ezért a nemzeti önvédelemről szól – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

2018. október 13. 20:31

A 2019-es európai parlamenti (EP-) választás tétje Magyarország számára az ország által megkötött szerződések betartásáról és éppen ezért a nemzeti önvédelemről szól – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Nyíregyházán megtartott fórumán, szombaton.

Gulyás Gergely értékelése szerint jelenleg egyes politikai erők az Európai Uniót egyébként nem érintő területeken próbálnak egy Magyarország és Európa számára elfogadhatatlan és komoly veszélyt hordozó ideológia jegyében újra és újra beavatkozni.

Ezek a törekvések demokrácia- és jogellenesek, nem áll mögöttük választói akarat, és ellentétesek azokkal a szabályokkal, amelyek az EU működését meghatározzák – fogalmazott a miniszter, hozzátéve, ezekkel szemben demokratikus alapon lehet fellépni, erre pedig jó alkalom lesz a jövő májusi EP-választás.

Az IKSZ őszi hétvégéjének keretében megtartott fórumon Gulyás Gergely kiemelte, fellépni nem az európai együttműködés ellen kell. Közölte, ami ideológiai szempontból az elmúlt hónapokban és években Magyarországgal szemben történt, azt bizonyítja, hogy Európa keleti és nyugati fele között a korábban gondoltaknál is nagyobb társadalmi különbségek vannak.

A kontinens középső-keleti része még nem adta fel a hagyományos és tradicionális értékeket, amelyek mentén korábban nélkülünk, a „mi szovjet rabságunk alatt” a nyugati együttműködés az Európai Közösség keretében létrejött – fogalmazott a tárcavezető. 

Mint mondta, a velünk szemben állók beszélnek elfogadásról és toleranciáról, ehhez képest ma Európát egy a saját véleményétől eltérő álláspontot elfogadni képtelen, „agresszív és intoleráns szélsőség uralja, akik egyébként önmagukat pillanatnyilag liberálisnak nevezik”.

Hozzátette, mindenkinek el kell fogadni az Európában sokféle értékválasztásra lehetőséget adó, Magyarország által 2004-ben megkötött uniós együttműködést.

Nem kívánjuk megmondani másoknak, hogyan kell gondolkodni, viszont ezt fordítva is elvárjuk” – jelentette ki Gulyás Gergely.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt mondta, az EP-választás komoly lehetőség és hosszabb távon befolyásolhatja Magyarország jövőjét.

Úgy vélte, az európai jobbközép-kereszténydemokrata tábor számos, nem magyar képviselője kezdi elveszíteni az "orientációs pontjait" és mintha nem merné már felvállalni a korábbi értékeket. Ugyanakkor a másik, balliberális, a középre húzás jeleit mutató politikai tábor "megpróbálja kiharapni a saját szeletét" a jobbközép közösségből – tette hozzá.

A jobbközép oldalnak nem szabad belecsúsznia a saját „belső civakodásaiba”, mert az a választók felé nem jó üzenet, vagyis a nem magyar jobboldali politikai erőknek vissza kellene térniük a korábbi értékekhez – mondta Novák Katalin.

A két kormánypárti politikus a moderátori kérdésekre adott válaszaiban a határon inneni és túli magyar fiatalok boldogulásának támogatását, illetve itthon tartását, a falvak infrastruktúrájának és népességének emelését, a biztonságos és családbarát ország kialakítását, a közösségek erősítését, és a határon túli – elsősorban a háborús konfliktus által érintett kárpátaljai – magyarok segítését nevezte fontos feladatnak.

(MTI)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hurka
2018. október 14. 07:24
Szeretném jelezni, hogy nemcsak a jövő évi, hanem a következő meg a rákövetkező is a nemzeti önvédelemről fog szólni, de az előzőnek, meg az azt megelőzőnek is arról kellett volna szólnia és akkor nem tartanánk ott , hogy magyarnak tartott képviselők is, az ország ellen szavaznak.
figyelő4322
2018. október 14. 02:27
Én ezt már többször felvetettem a kérdést, de SOHA nem kaptam választ rá. (Legalább is olyan választ nem kaptam, aminek lett volna értelme.) Itt van a kérdés: miért lenne érdeke az országnak a szinte korlátlan Muzulmán betelepülés engedélyezése? És miért éppen a Muzulmánok, akik idegen, agresszív civilizációkból jönnek, és új hazájukban is azt akarják meghonosítani. Én semmi hasznot vagy Magyar érdeket nem látok ebben. Sem az országnak, sem az állampolgároknak.
tabakur
2018. október 13. 22:09
Érdekes mikor Orbánnak és a Fidesznek önös érdeke valami az egyből nemzeti ügy. Nem arról van ám szó,hogy Orbán számára létfontosságú,hogy nagyon jól szerepeljen a Fidesz és sok lehetőleg 15-20 képviselőt küldhessen az eu parlamentbe. Ezzel megerősítené saját és pártja pozícióit a néppártba. Nem erről van ám szó hanem a nemzetről. Ezt eddig még mindég bevették a magyarok. Talán ezért mondta Móricz hogy a magyar embernek fát lehet vágni a hátán csak piros fehér zöld legyen.
3M..
2018. október 13. 21:22
Gulyás és párttársai már csak a még, kiosztható EU-s pénzekért küzdenek. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!