Etüdök magyargyűlöletre

2018. október 13. 17:40

Jelenlétük, megnyilatkozásaik folytonosan figyelmeztetnek bennünket arra, ami bekövetkezhet, ha még egyszer hatalomhoz jutnak.

2018. október 13. 17:40
Aristo
Aristo blogol

„Megszólalt Bauer Tamás, majd őt követően Bokros Lajos is a magyar–ukrán konfliktus ügyében. Óhatatlan, hogy ne a fentebb idézet Mályusz könyv, A vörös emigráció jusson az ember eszébe. A könyv – annak, aki még nem olvasta volna – arról szól, hogy a patkánylázadás leverése után a külföldre menekült kommunisták miképpen árulták minden lehetséges módon a hazát. Hogyan biztatták a megszállókat maradásra, tervezték az ország még nagyobb részének elrablását, csak azért, mert gyűlölték ezt az országot és ezt a népet, amely elutasította, kivetette őket magából.

Furcsa, szinte valószínűtlen dolog ez, kizárólag nekünk jutott.

Hiszen a környező államokban hatalomra került elvtársaik, akik Tito kivételével ugyanabból a Sztálin által szelektált alomból származtak, kivétel nélkül vad soviniszták voltak, és sokszor nem lehetett tudni a kommunizmus iránti elkötelezettségük, vagy a magyargyűlöletük nagyobb. Ceaușescu egyszerre volt tébolyult kommunista diktátor és a nagyromán ábránd lelkes híve, olyannyira, hogy még egy vadonatúj történelmet is segített kreálni az oláhoknak, aminek aztán híve is volt az elvtársai kezétől elszenvedett haláláig. De ezt akármelyik véreskezű bolsevik diktátorról elmondhatjuk.

Egyedül Sztálin magyar tanítványai voltak mentesek ettől. Sőt. 

Évtizedekig tanították az iskolákban, hogy mi magyarok megérdemeltük a sorsunkat, ami megérdemelt büntetés volt helytelen magatartásunkért. A mi kommunistáink voltak az egyedüliek, akik a hazájuk mellett a nemzetüket is elárulták.

A ’19-es emigrációval vonható párhuzam annál is inkább nyilvánvaló, mert Bauer, Bokros és eszmetársaik egyfajta belső emigrációban érzik magukat. Ők már tanultak nagy elődeik sorsából, és tudják, e gyűlölt országon kívül nem tudnak olyan kényelmesen megélni, mint itt. Másutt nem kellenek, van ott már éppen elég hülye, elvtársaiknak itt van rájuk szüksége, ezért fizetni is csak itt hajlandóak őket. Így aztán maradtak.

Persze – mint szinte minden más – ez sem egyértelműen rossz dolog. Jelenlétük, megnyilatkozásaik folytonosan figyelmeztetnek bennünket arra, ami bekövetkezhet, ha még egyszer hatalomhoz jutnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1000bocs
2018. október 15. 10:04
Hm. Ezek a balosok mennyire nem szeretik, ha valaki csokorba szedi és szemlézi a tetteiket... Most fáj amit a tükörben láttok, fiúk?
terra
2018. október 14. 19:23
A magyar komcsik tényleg különleges anyagból vannak gyúrva, gyárilag hazaárulók. Ez igaz volt Kun Béláékra, Rákosiékra, Kádárékra és igaz a mai baloldalra is.
yanoo
2018. október 14. 10:04
Kiváló írás! Szóról-szóra ugyanezt gondolom.Én- sokakkal ellentétben-ezért tartom fontosnak, hogy szemlézzék, idézzék a legtöbb helyen a Bauerek, Bokrosok, Újhelyik, Niedermüllerek okádásait, hogy a magyar közvélemény tisztában legyen vele, mi vár erre az országra, ha még egyszer hatalomra jutnának.Amúgy. beszédesek a liberális kommentek is.Szeretnénk olyan országban élni, ahol olyan hatalom van, akiket ezek támogatnak? Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Gyurcsány és az SZDSZ annyira megerősítette a társadalom immunrendszerét, hogy a közeljövőben ezeknek nem lesz esélyük, de, hogy a fiatalok, akik nem élték át ezt a vészkorszakot és tudjanak erről, fontos a fent nevezett bolsevikok rendszeres szemlézése.
catalina9
2018. október 14. 07:48
A mi kommunistáink voltak az egyedüliek, akik a hazájuk mellett a nemzetüket is elárulták." lásd: Niedermüller, Szanyi, Ujhelyi, Meszerics, Balczó, Jávor stb. stb. hiába no, érvényes az alapigazság: „A kommunistánál ( kékeknél, zöldeknél, vörösöknél, Jobbikosoknál vagyis a libsevikoknál, azaz a homo sorosicusoknál) kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak -Soros György- személyes boldogulása így kívánja.”
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!