Áder: A V4-ek szerint tartós kihívás marad a migráció problémája

2018. október 12. 14:22

A visegrádi országoknak „elégtételt” jelent, hogy a migrációval kapcsolatban évek óta hangoztatott véleményükkel most már az unió valamennyi vezetője egyetért – mondta Áder.

2018. október 12. 14:22

A visegrádi négyek (V4) országai egyetértenek abban, hogy tartós kihívás lesz a migráció problémája Európában, ezért a megoldást nem „ad hoc módon, napi aktualitásként” kell kezelni – mondta a magyar köztársasági elnök a V4 országok államfőinek kétnapos csúcsértekezlete után tartott sajtótájékoztatón pénteken, a szlovákiai Csorbatón.

Áder János Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök szavait idézve azt mondta: a visegrádi országoknak „elégtételt” jelent, hogy a migrációval kapcsolatban évek óta hangoztatott véleményükkel most már az Európai Unió (EU) valamennyi vezetője egyetért.

A visegrádi országok már három éve szorgalmazzák a külső határok védelmét, a származási országok támogatását, annak érdekében, hogy elejét vegyék a további migrációs hullámoknak. Valamint az illegális bevándorlás kontrollálásához hot spotok létrehozását, hogy el lehessen dönteni, ki politikai menekült, és ki az, aki csak a jobb élet reményében akar idejönni, illetve azon államok – például Törökország, Jordánia, Libanon – támogatását, amelyek első biztonságos országként fogják fel meg a migránsokat – idézte fel az államfő. Ezekben az elvi kérdésekben végre egyetértés van, ugyanakkor jó lenne, ha tettek, határozott lépések, cselekvések is történnének végre a migrációval kapcsolatban - hangsúlyozta Áder János.

Az államfő szerint a tanácskozás mindhárom témája – az unió jövője, szociális kérdések, valamint a technikai fejlődés, a foglalkoztatottság növelése és az életszínvonal emelésének lehetőségei – a közös jövőről szóltak, arról, hogyan képzelik el a jövőt nem csak a V4-es formációban, hanem az EU tagjaként is. Az unió helyzetéről azt mondta, az alapító atyák szelleme és öröksége elég ahhoz, hogy megalapozottan gondolkodhassanak az EU jövőjéről.

A balkáni országok felé azonban komoly adóssága van az EU-nak, ugyanis ezeket az országokat évtizedek óta hitegetik a csatlakozás lehetőségével, emiatt pedig Macedóniában, Montenegróban, Albániában és Szerbiában „hiteltelenné” vált az unió – mutatott rá Áder János.

Arra az újságírói felvetésre, hogy egyre többen szorgalmazzák az uniós határvédelmi ügynökség, a Frontex szerepének megerősítését, az államfő azt válaszolta, a magyar álláspont szerint a közös határokat a nemzeti hadseregnek kell védenie. Ha azonban egy ország nem képes erre saját erejéből, mert gyenge a hadserege vagy nem áll rendelkezésre elég költségvetési források, akkor segítséget nyújthat a Frontex – tette hozzá. 

A V4-ek államfői csütörtökön kezdődött találkozójukon három megbeszélést folytattak a napirenden szerepelt témákról. A visegrádi csoport államfői utoljára 2017. október 14-én találkoztak Szekszárdon, amikor a biztonságpolitika, a körforgásos gazdaság és az információs technológia volt a tanácskozás fő témája.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2018. október 12. 20:17
Igen, mert ebből egész jól meg lehet élni. Akár évtizedekig. Szebb Jövőt!
luzitanxaver
2018. október 12. 15:21
Ez mind igaz. Csak az a bökkenő, hogy ennek a tartós kihívásnak a bármilyen hatékony kezelése nem több puszta illúziónál. A fenntarthatatlan demográfia kutyájából nem lesz fenntartható szalonna.
Kopa
2018. október 12. 14:27
Igen Jani. A migráció komoly klímaváltozást okoz. Sokan vannak, mint tengerben a szemét. És a melegeik- globális felmelegedést okozhatnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!