Szijjártó: A „a legsötétebb diktatúrákra” emlékeztet Ukrajna

2018. október 11. 13:04

Az ukrán döntéshozók „a legsötétebb diktatúrákat idéző javaslatokat” emlegetnek, amikor ukránok betelepítésével akarják Beregszász etnikai összetételét megváltoztatni – közölte a magyar külügyminiszter.

2018. október 11. 13:04

Megdöbbentő mélységekbe süllyedt az ukrán politika Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtökön a kérdésről egyeztet a NATO főtitkárhelyettesével és telefonon tájékoztatja az Egyesült Államok külügyminisztériumát.

A külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön egy budapesti sajtóeseményt követően hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarok továbbra is mindenben számíthatnak az anyaországra. Az ukrán döntéshozók – mint fogalmazott – „a legsötétebb diktatúrákat idéző javaslatokat” emlegetnek, amikor ukránok betelepítésével akarják Beregszász etnikai összetételét megváltoztatni és az ott élő magyarok arányát tovább csökkenteni.

A leginkább megdöbbentőnek azonban azt nevezte, hogy a szomszédos ország kormánya sem ezt nem ítélte el, sem az ellen nem tiltakozott, hogy az ukrán parlament honlapján közzétett petíció a kárpátaljai magyarok deportálását említi. A kijevi parlament összejátszik azokkal a szélsőségesekkel, akik nyilvánosságra hozták több száz kárpátaljai magyar adatait, hiszen a kettős állampolgárok azonosítása nyilvános adatbázisok alapján lehetetlen – fogalmazott.

Szijjártó Péter közölte, hogy a kárpátaljaiakat érintő ukrán döntésekre nincs észszerű magyarázat, a helyi magyar kisebbség jogainak visszaszerzése érdekében a „nemzetközi politika minden eszközét” föl kell használni. A miniszter egyúttal elfogadhatatlannak nevezte a menekültek befogadásáról szóló LIBE-javaslatot, amely – tette hozzá – több tízmillió embert ösztönözhet Európa szomszédságában arra, hogy bármilyen úton bejussanak a kontinensre. 

Az Európai Parlament „folyton azon mesterkedik, hogyan éleszthetné fel ismét a migrációs hullámot”, pedig világossá kéne tenni, hogy Európába csak legálisan lehet érkezni – tette hozzá. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy minden menekült fogadásáról Európán kívül kell dönteni, mivel „a visszaküldési politika teljes kudarcot vallott”.

(MTI)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2018. október 11. 16:54
Egyetértek Szíjjártóval, csak kéne valami ügyes ötlet, amivel tromfolni lehet. Mert Magyarország feltűnően engedékeny Ukrajna irányában, például rengeteg gázt adtunk nekik a saját készleteinkből; rengeteg ukránnak (talán nem is magyar származásúnak) segítettünk a nyugatra jutásban; ukrán emberek munkát és szállást kapnak nálunk, ami kicsit feszültséget kelt a magyarokban. Tehát mi feltűnően engedékenyek vagyunk egy olyan hatalommal szemben, ami lazán leírható a fasiszta jelzővel, ami nyomorba döntötte a népét és pusztulásba az országát. Hálából persze pimaszkodást és rosszindulatot kapunk, ez minden esetben így van, ha valaki gonoszt sajnál meg, mert jajjszegény: Mt 7,6 .... se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket.
anegy_
2018. október 11. 14:30
Az aljadék ellenzék/ ellenség (1/3-nyi) hozzászólói épp oly aljadék, mocsadék patkányok! Képesek vagytok a törökökkel (ahol nincsenek elcsatolt magyarjaink) hasonlítani a mocskos ukrán-kormányt. A"mocskos férgek vagytok", csak enyhe megjegyzés a next és hasonszőrű hozzászólókra.
Béna Géza
2018. október 11. 14:15
Nem kel felvenni a kesztyűt de nem szabad figyelmen kívül hagyni hogy a kis kés a templomban jól fog!!!!
fakocka
2018. október 11. 14:14
"Napipeti" megvolt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!