Kopt keresztények elleni merényletek elkövetőit ítélték halálra Egyiptomban

2018. október 11. 17:13

Az ítéletek egyelőre nem jogerősek.

2018. október 11. 17:13

Kopt keresztény templomok ellen 2016-ban és 2017-ben végrehajtott iszlamista merénylet elkövetőit ítélték halálra Egyiptomban a MENA egyiptomi állami hírügynökség csütörtöki jelentése szerint.

Egy katonai bíróság tizenhét iszlamistát ítélt halálra három kopt keresztény templom és egy rendőrségi ellenőrzőpont elleni támadásokban való részvételért. A merényletek több mint nyolcvan halálos áldozatot követeltek a MENA hírügynökség szerint. Tizenkilenc másik vádlott életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Az ítéletek egyelőre nem jogerősek.

A tantai és alexandriai templomok elleni 2017-es merényleteket az Iszlám Állam terrorista szervezet vállalta magára, csakúgy, mint a Kairó legnagyobb székesegyházában, a Szent Márk-katedrálisban 2016 decemberében elkövetett merényletért is, amely huszonnyolc halálos áldozattal járt.

Csütörtökön Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök a Líbiában elfogott egyiptomi terrorista, Hisám al-Asmáví kiadatását kérte Líbiától, hogy a férfi a saját országában üljön a vádlottak padjára. „Azt akarjuk, hogy adják ki nekünk, hogy bíróság elé állíthassuk" – mondta Abdel-Fattáh esz-Szíszi, akinek csütörtöki nyilatkozata az első hivatalos egyiptomi reagálás az ügyben.

A Halifa Haftár tábornok parancsnoksága alatt álló Líbiai Nemzeti Hadsereg szóvivője szerint al-Asmavít a dzsihadisták líbiai fellegvárában, az ország keleti részén található Derna városában fogták el október elején.

Al-Asmaví az egyiptomi hatóságok szerint az al-Kaidához köthető Anszár al-Iszlám terrorszervezet vezetője, és több merénylet fűződik a nevéhez. A többi közt ő a felelőse egy tavaly októberben Kairótól délnyugatra végrehajtott támadásnak, amelyben az egyiptomi belügyminisztérium hivatalos adatai szerint a biztonsági erők 16 tagja – köztük 11 tiszt, négy sorkatona és egy őrmester – meghalt. 

A szervezetet gyanúsítják továbbá egy 2013-ban történt sikertelen merénylettel is, amely az ország akkori belügyminisztere ellen irányult.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fakutya Bobber
2018. október 11. 17:31
Jól tették. A terroristákból nem EP-képviselőt kell csináln, mint nyugaton.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!