Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Trump előtt, Trump után

2018. október 10. 08:50

Ebben az új, önvezetői világban mi lesz, mi lehet, mi legyen Európa szerepe?

2018. október 10. 08:50
Schmidt Mária
Látószög blog

„Trump elnök azt a következtetést vonta le, hogy az USA-nak szakítania kell a wilsoni doktrínából következő aktivista külpolitikával, le kell mondania a világ amerikanizálásáról, mert a 21. század kihívásainak csak akkor tud megfelelni, ha saját magára koncentrál és összeszedi az erejét. Erre szorítja őt az a tapasztalat, amit a Szovjetunió sorsából vont le, hiszen azt birodalma megtartása és állandó terjeszkedése annyi túlvállalásra ösztönözte, hogy végül, akár a kisgömböc, kipukkant. Trump USA-ja tehát új külpolitikai doktrína mellett döntött. Ez pedig: az USA az első! Számunkra ez azzal a következménnyel jár, hogy mi is, vagyis Európa is új doktrínára szorul! Ugyanis, ha ezen túl nem kötelező mindenben leképezni az amerikai mintát, akkor érdemes új megoldásokon is elgondolkozni. Vagyis, ha az új irány az, hogy az USA-nak az USA az első, akkor mindenkinek megengedett, sőt előnyös is, ha a saját érdekeit tekinti a legfontosabbnak. Nem mintha eddig nem így lett volna, a különbség azonban mégiscsak óriási, mert az álszentségi világbajnokságot mindig magabiztosan, utcahosszal nyerő USA ezúttal szabaddá tette a pályát másoknak is.

Ez a hirtelen visszanyert szabadság mindenki számára nagy felelősséget jelent. Száz év óta először érvényes vízió, érvényes világmagyarázat nélkül maradtunk. Ez általános elbizonytalanodáshoz vezet, vezetett. Ha Amerika nem akarja a világot a saját képére formálni, és nem fog újabb háborúkat indítani azzal az ürüggyel, hogy demokratizálja a világot, akkor ki fogja a világot vezetni és merre? Ebben az új, önvezetői világban mi lesz, mi lehet, mi legyen Európa szerepe? Milyen irányba mozduljunk? Milyen jövőre számíthatunk, az USA gyámkodása, nyomása, irányítása, kényszerei és főleg védernyője nélkül? Itt tartunk már? Van még időnk? Mire kell készülnünk?

Európa válsága, vezetői politikusainak megingott helyzete a fentiekre vezethető vissza. Az emberek iránymutatásra, helyzetértékelésre és jövőképre vágynak. És ezt nem kapják meg sem Merkeltől, sem Junckertől, sem Tusktól, sem a többi még hivatalban lévő nagyhatalmútól. Ez az oka annak, hogy Merkel körül elfogyott a levegő. Mert a migrációs krízissel kapcsolatban is csak annyira volt képes, hogy: megcsináljuk! Wir schaffen das. ”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marhajó!
2018. október 12. 14:46
Sajnos a cikkben több téves állítás és inkonzisztencia van. Először is az "idő" nem ketyeg. Másodszor: hatalmas tévedés azt hinni, hogy az "USA first" azt jelenti: mi átengedjük a terepet másoknak. Ez akkora tévedés, nem is értem! A tézis azt jelenti: eddig demokráciát exportáltunk látszólag barátságosan, most azonban brutálisan odacsapunk. Ezt jelenti itt a FIRST. S azt is: a gyarmatokat még jobban kiszipolyozzuk. Tehát szó sincs arról, hogy mások is lehetnek ELSŐK... Másodszor: egyetlen cseppnyit sem változtak a katonai célkitűzések, sőt durvultak: 1. Oroszokat szétszabdalni. 2. Európát összetörni. 3. Kínát és Indiát egymás ellen kijátszani és (persze) jugoszlavizálni. 4. Amerika egészét (a közepét és az alját is) bekebelezni. Ezen az úton a cél a totális Amerika-uralom, ezt jelenti a FIRST. -- Az más kérdés, hogy e harcban van egy belső ellenfelük, ez pedig a demokrata párt és a pénzvilág. Tehát szövetségesei azok, akik ezekkel szembemennek, így OV is. De ez nem vezet szakításhoz. Inkább kiegyezéshez. Mindezzel együtt remek meglátás, hogy az USA először is a képmutatásban FIRST... és: OV egy hős és zseniálisan lavírozik a mai helyzetben, Trump hatalomra kerülése pedig digitus dei. Remélhetjük, hogy OV a maga belátásaira és figyelmesebb tanácsadókra hallgat.
OberEnnsinnen
2018. október 11. 14:33
Az adóssághegyekkel leláncolt euro-atlanti államok immár szabadon dönthetnek: mely formáját választják a kimúlásnak. G. Soros-branch ajánlata, ami az adósságcsapdával generált helyzetre irányul: Vegyetek fel még több kölcsönt és fektessétek be friss afrikai vérbe, az majd elhozza a megoldást. Európa első lépésként megteheti: Minden adósságot ELTÖRLÜNK. Semmi és senki nem állíthatja meg ebben. De:az a gond: már nincs is Európa. G. Soros-branch előre kitervelten fosztja ki a világot, így Európát is, így elvette Európa identitását is, természetesen. Akkor: káosz, fegyveres villongások, majd megoldásként: NATO-erők bevetése, demokratikus Európai Egyesült Államok. Ez a forgatókönyv a legvalószínűbb. Hogy utána mi következik, az egy korcs, afro-auro szamárzombi kontinensen: már lényegtelen.
brekker
2018. október 10. 20:45
Ezek szerint itt állunk végtelen ciklusba keveredve. Nekem középiskolás korába visszavetítve jobban bejön Schmidt.
Pelso j.
2018. október 10. 15:00
Újabb egyperces írás, - mármint elég rá egy percig emlékezni-, amelyben a szerző ismét ostobának nézi az embereket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!