Kárpátaljai politikus: Ukrajnának betelepítéssel kellene megszüntetnie Beregszász magyar jellegét

2018. október 10. 18:14

Viktor Baloga szerint az ukrán államnak fel kellene vásárolnia az áttelepült kárpátaljai magyarok üresen álló otthonait kelet-ukrajnai menekültek számára, aminek köszönhetően megszűnne Beregszász magyar jellege.

2018. október 10. 18:14

Az ukrán államnak fel kellene vásárolnia az áttelepült kárpátaljai magyarok üresen álló otthonait kelet-ukrajnai menekültek számára, aminek köszönhetően megszűnne Beregszász magyar jellege, és nem kellene katonaságot állomásoztatni a városban – javasolta Viktor Baloga, az ukrán parlament kárpátaljai képviselője, a Jedinij Centr (JC) párt elnöke az Ukrajinszka Pravda ukrán portálon szerdán megjelent cikkében.

Írásában az oligarcha-politikus a Kijev és Budapest közötti vitás kérdések megoldására tett javaslatokat, megjegyezve, hogy Ukrajnának abból kellene kiindulnia, hogy Magyarország és a határon túli magyar közösségek vesztesekként kerültek ki a korábban Romániával, Szlovákiával és Szerbiával folytatott hasonló polémiákból. Példaként Szlovákiát említette, ahol tiltott a kettős állampolgárság, és a magyar nyelv semmilyen kedvezményben nem részesül, miközben ott félmillió magyar él, míg Ukrajnában „mintegy" 100 ezer. Szerinte a jelenlegi helyzetben – a NATO és Európai Unió általi befolyásolási lehetősége ellenére – Magyarország és a magyar kisebbség alulmaradhat, az utóbbi ráadásul az ukrán törvények által számára biztosított valamennyi garanciát elveszítheti. Egyúttal nehezményezte, hogy miközben Kijev hazaárulás címén eljárást kezdeményez a kettős állampolgárság ügyében, meghagyja tisztségében Kárpátalja kormányzóját, aki szerinte az állami tisztségek harmadát a (kárpátaljai) magyaroknak adta oda.

Az ukrán-magyar vita rendezésének első lépéseként Baloga azt javasolta, hogy Ukrajna egyszer s mindenkorra szögezze le, szó nem lehet semmilyen területi autonómiáról Kárpátalján egyetlen kisebbség számára sem, és el kell végre felejteni az ukrán politikusok ezzel kapcsolatos korábbi ígéreteit. Következő ajánlásként a politikus felvetette, hogy Kijevnek engedélyeznie kellene a korábban létezett magyar választási körzetet, ahonnan egy magyar képviselő bejuthatna az ukrán parlamentbe. Úgy vélte, az egy magyar parlamenti mandátum lenne a lehetséges kompromisszum felső határa ukrán részről a normális szomszédsági viszony helyreállítását illetően. A kárpátaljai politikus indítványozta továbbá a kettős állampolgárság kérdésének pozitív tartalmú rendezését a NATO- és EU-tagországok állampolgárságával rendelkező ukrán állampolgárok esetében.

Utolsó, negyedik javaslatának indokolásában a politikus kitért arra, hogy a kettős állampolgár magyarok egy része elhagyja Ukrajnát, több ezer négyzetméternyi lakóterületet hagyva maguk után üresen, amelyet nem tudnak eladni. Eközben –folytatta – Beregszászon az ukránok kisebbségben érzik magukat, mert a városban magyarországi támogatással erős magyar oktatási, tudományos és kulturális központok működnek, amelyeknek nincs ukrán alternatívájuk. Ugyanakkor a kelet-ukrajnai konfliktusövezetből felsőoktatási intézményeket, színházakat menekítettek ki, százezrek települtek át, akik a helyüket keresik.    

„Ha az (ukrán) állam felvásárolná a magyarok üresen álló lakásait és felajánlaná azokat az áttelepülőknek, azzal érvelve, hogy Kárpátalja - egyes kijevi kormánytagok kijelentéseivel szemben – nem csempészvidék, hanem üdülőövezet, enyhe klímával, ásványvízforrásokkal, gazdag kultúrával és helyi hagyományokkal, biztosan lenne elegendő számú jelentkező" – írta Viktor Baloga. Úgy vélte, ha a betelepítettek számára új felsőoktatási intézményeket, művészeti központokat, közösségi létesítményeket építenének, „akkor többé senki nem nevezhetné Beregszászt magyar enklávénak". Végezetül annak a meggyőződésének adott hangot, hogy egy ilyen kezdeményezést a magyar kisebbség is kedvezően fogadna, mert – mint fogalmazott – ez jobb egy új katonai alakulat ottani állomásoztatásánál.

(MTI)

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lord Shen
2018. október 11. 14:25
Népirtással meg lehet oldani az egész Ukrajna nevű állam balsikereit. Örökre.
Béna Géza
2018. október 11. 09:03
Tesztelik a magyarokat elterelő manőver, ezekkel a gazemberekkel szemben a világnak kéne fölemelnie a hangját. Igazság szabadság demokrácia csodálatos dolgok de hát amikor a magyarokról van szó ezek mind értelmüket vesztik.
kispufi
2018. október 11. 05:34
És ezek a mélydemokrata szargeciné-félék barátai. A kör bezárult, a szélek összeértek. A nagykövetet kibaszni most már a picsába.
3M..
2018. október 10. 22:40
Ha a Fideszen múlik, Beregszász el fogja veszíteteni a magyar jellegét. Gyávák. Emlékezzünk az Erdélyben történtekre. (2005) Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a hétvégén egy erdélyi rendezvényen arra biztatta a romániai magyarokat, hogy mutassanak erőt a székelyföldi autonómia megszerzése érdekében. A volt miniszterelnök egyértelműen kiállt az RMDSZ mellett. Orbán arra is utalt, hogy a függőben lévő román EU-tagságot lehetne kihasználni az autonómia megszerzésére. (2007) A parlament elsöprő többséggel Románia uniós integrációja mellett foglalt állást. A Fideszt Orbán előzetes ígéretei ellenére sem hatotta meg az erdélyiek kérése. A Fidesz 84 igennel szavazott, köztük Orbán Viktor, Áder János, Németh Zsolt, Rogán Antal. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!