5 év múlva itt kasztrendszer lesz

2018. október 09. 13:21

Ha látjuk, mi a valóság ma Magyarországon, akkor látjuk a jövőt is.

2018. október 09. 13:21
Jámbor András
Jámbor András
Mérce

„Ha akár csak a fele igaz annak, amit ma a HVG megszellőztetett, hogy a kormány privatizálná, magáncégekké alakítaná a magyar felsőoktatás egyetemeit, és fizetős felsőoktatást hozna létre…

ha igaz az, amit még nyáron szellőztettek meg, majd Orbán Kötcsén megerősítette, hogy az állami mellé jön a magánegészségügy, amely majd elszívja a jó szakembereket, a jó ellátást az államitól, hogy csak a tehetőseknek jusson gyógyulás…

ha látjuk az elmúlt éveket, amikor a Fidesz kétszer annyi állami támogatást adott a legfelső osztályoknak, mint a legszegényebbeknek, miközben a középrétegnek nem változott a »jussa«…

ha megnézzük azt, hogy minden évben a leggazdagabb nyugdíjasok kapják pénzben a legnagyobb emelést, miközben százezrek nyomorognak…

ha látjuk azt, hogy a lakhatást, a devizahiteleket csak a felső középosztály számára rendezte a kormány…

ha látjuk, hogy annak a Garancsi Istvánnak van NER-lovagokat szállítgató 17 milliárdos magánrepülője, akinek 48 milliárd forintja van…

ha látjuk, hogy a NER-elit milyen kastélyokban hajtja álomra a fejét…

ha tudjuk azt, hogy az elmúlt években megduplázódott az uniós fejlesztések ellopásából a milliárdosok száma Magyarországon..

ha látjuk az egykulcsos adórendszert, hogy nálunk a legmagasabb az ÁFA, hogy a minimálbér nálunk adózik a legtöbbet az EU-ban, hogy bár nőnek a bérek, de a régió többi országától még messze elmaradnak, hogy a kormány több pénzt ad a multiknak, mint eddig bármelyik, hogy a társasági adó kulcsát úgy szállították le, hogy még rosszabb legyen a magyar kis- és középvállalkozások helyzete, miközben a külföldi nagy cégek lényegében adóparadicsomba jönnek, azok a nagy cégek, amelyek utána ukrán és más külföldi munkaerőt dolgoztatnak a nyomott béreken…

ha látjuk, mi a valóság ma Magyarországon, akkor látjuk a jövőt is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 151 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2018. október 10. 08:23
"Ha látjuk, mi a valóság ma Magyarországon, akkor látjuk a jövőt is." Hát téged a jövő látásának kínja nem bánt, az biztos.
Valodi
2018. október 10. 00:57
"A gázszerelőnek felvitte az isten a dolgát, mert már magánrepülővel jár meccsre és saját sofőrje vezeti a luxusautót. És az a széthízott magánsofőr, aki pontosan olyan büdösszájú tapló mint a gazdája, feltartotta a középső ujját a sajtónak, az újságíróknak. Igen, már nem a miniszterek elnöke, nem az ő tanulatlan cimborája üzent, hanem már ott tartunk, hogy a gázszerelő sofőrje üzenget. Az országnak, bizony. Mert a sajtó az embereket képviseli. Helyettük kérdez, helyettük nyomoz. Az újságíró mindenkit, engem is képvisel amikor tudni akarja, ki mennyit lop a közösből. És mindenkinek, nekem is feltartott középső ujjal üzent ez a dagadék bunkó, hogy bekaphatom, közöm nincs semmihez. Nyugi, a híveknek is üzent. Ugyanazt, mint nekem." https://kolozsvaros.com/rovidek/akkor-bezzeg-nem-pofaztal-kiskomam/
noge
2018. október 09. 22:39
Ha látjuk, hogy valaki minden mondatát kisbetűvel kezdi, akkor mondjuk azt hogy, helyesírás elégtelen és vissza az alsó tagozatba. Jámbor Bandika, ez neked szól.
kiss.istvan770
2018. október 09. 21:39
Szörnyű lehet nektek, de azért nem sajnállak benneteket. Hatvan egynéhány éven át tiétek volt az államkassza, le is nulláztátok rendesen. A végén még IMF kölcsönt is vettetek fel amit a Fidesz kormány alatt kellett visszafizetni az adófizetőknek. Hiányzik a húsosfazék, 4-es metró, BKV, viadukt két domb között, stb. A polgárok a saját bőrükön érzik, hogy 12%-ról, 3-ra csökkent a munkanélküliség, a munkaerőhiány miatt válogathatnak a munkahelyek közt, emelkednek a fizetések, stb. Hazudhattok orrvérzésig 4 millió szegényről, lopásról, stb., soha sem kapjátok vissza a húsosfazekat. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!