Magyar kiállítás nyílt a Vatikánban az üldözött keresztényekről

2018. október 08. 15:56

Rómában is megnyílt a Kereszt-tűzben című magyar kiállítás a közel-keleti keresztényüldözésről.

2018. október 08. 15:56

A magyarok hallatják a hangjukat és imájukat egész Európában – mondta Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi püspök a Szent Péter-bazilikában bemutatott magyar misén hétfőn, amellyel egy időben megnyílt a Kereszt-tűzben című magyar kiállítás a közel-keleti keresztényüldözésről.

A magyar nyelvű misét a Szent Péter-bazilika főoltára mögötti úgynevezett Katedra-oltárnál mutatták be a Magyarok Nagyasszonya október 8-i ünnepe alkalmából, amely a Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya magyar kápolna búcsúnapja is. 

Palánki Ferenc homíliájában azt mondta, a vatikáni magyar kápolna üzenete az, hogy az anyaországban és külhonban élő magyarok Európa békéjén munkálkodnak, és a krisztusi értékeket képviselik Európa közepén. Hozzátette: mi magyarok „hallatjuk a hangunkat és imánkat egész Európában, hogy valóban a Szűzanya népe vagyunk”.

A püspökkel, aki a fiatalokról szóló vatikáni szinódus miatt tartózkodik a Vatikánban, Kocsis Fülöp, a hajdúdorogi főegyházmegye érsek-metropolitája koncelebrált, valamint a Rómában szolgáló magyar papok. A mise megemlékezett Márton Áron püspöki kinevezésének 80. évfordulójáról is, akinek boldoggá avatási eljárása folyamatban van a Vatikánban.

Márton Áron az erdélyi Csíkszentdomonkoson született. A bazilikában bemutatott magyar misén a felcsíki plébániák 400 tagú közös kórusa énekelt Balánbánya, Csíkszentdomokos, Csíkdánfalva, Csíkmadaras, Göröcsfalva-Rákos-Vacsárcsi, Madéfalva, Csíkcsicsó, Csíktaploca, Csíkszereda, Csíkdelne-Csíkpálfalva, Csíkborzsova-Csíkszentmiklós, Szépvíz, Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok képviseletében. Ince Sándor karnagy vezényletével a népviseletben levő kórus magyar egyházi énekekkel töltötte meg a bazilikát.

A kórus Ferenc pápa szerdai általános audienciáján is részt vesz.

A hétfői misén ott volt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is, aki a Vatikánban Pietro Parolin szentszéki államtitkárral tárgyal.

Közben a Szent Péter-térre vezető sugárúton levő Cesi-palotában hétfőtől látogatható a Kereszt-tűzben, keresztényüldözés a Közel-Keleten című kiállítás. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása Budapest, New York és Washington után látható Rómában. A multimediális tárlat főkurátora Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Az Emberi Erőforrások Minisztérium Üldözött Keresztények Megsegítéséért felelős államtitkársága és a Hungary Helps program támogatásával megvalósított kiállítás hivatalos megnyitója kedden este lesz Sölch Gergeny az EMMI stratégiai helyettes államtitkára és Varga Benedek a Nemzeti Múzeum főigazgatója részvételével. A kiállítás megnyitásán részt vesz Ignatius Joseph III Younan antióchiai szír pátriárka, valamint húsz, Magyarországon ösztöndíjjal tanuló szíriai keresztény fiatal is felszólal.

Szerdán Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára tárgyal a Vatikánban.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2018. október 09. 14:00
Ó, de jó lett volna ott lenni!
még fokozza
2018. október 08. 20:41
Külön semjén zsolt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!