A jelen, a hagyományok és a demokráciák

2018. október 08. 12:10

Egy mai demokrácia azért olyan, amilyen, mert mai alakjában mintegy összesűrűsödik az adott ország múltja.

2018. október 08. 12:10
Csizmadia Ervin
Méltányosság

Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása

 

Az a kor, amelyben ma élünk, minden látszat ellenére a múltról szól. Arról, hogy mely ország mit tud előhúzni saját varázskalapjából. Azok számára persze, akik a jelen mindenhatósága bűvöletében élnek, a múlt már csak azért sem jó referenciapont, mert amikor meghallják ezt a szót, „múlt”, rögtök attól félnek, hogy itt valamiféle determinizmusról van szó. Hogyan is szólhatna a jelen a múltról? – teszik fel a szempontjukból nagyon is kézenfekvő kérdést. Hiszen például az 1990-es demokratizálódás egyáltalán nem a múltról, a történelemről szólt, hanem éppen arról, hogy a történelmet meg lehet haladni.

Ebben nekik igazuk van.

A kelet-közép-európai demokráciák nem jöttek volna létre, ha a korabeli politizáló elit nem kezd dacolni a „körülményekkel”, s nem mondja azt, hogy a körülmények, a feltételek ellenére van esély megváltoztatni a dolgokat.

Miben nincs hát igazuk?

Abban, hogy egy 1990 környékén reális és hasznos magatartás (a történelmi szemlélet kiiktatása) mindig hasznos magatartás. Nem; a politika nem így, hanem másfajta logika szerint működik. Ennek egyik legfontosabb jellemzője, hogy

a legjobb és legsikeresebb magatartásformák is elöregednek.

Részint azért, mert művelői generációs értelemben kiöregednek; részint pedig azért, mert a tágabb közvélemény is rájuk un, és másfajta magatartásokért kiált. És ez a másfajta magatartásforma éppenséggel visszavezet a történelmi látásmódhoz, az előfeltételek és a körülmények mérlegeléséhez.

Vegyük tehát észre, hogy ha csupán a magatartásmódokra fókuszálunk, fölfedezhetünk egy váltógazdálkodást a múlt elutasításának és a múlttal való folytonosságnak a nézőpontjai között.

De a magatartásmódokon túl van itt más, ami már nem elválasztja, hanem összeköti az egyes országokat, az egyes demokráciákat. Ezt nem tudjuk másként nevezni, mint a hagyományok erejének. Ez esetben arról van szó, hogy

– beleértve a demokrácia előtti idők tradícióit is.

Almond és Verba híres könyvük egy magyarul is olvasható fejezetében predemokratikus tradíciókról beszélnek.

Arról tehát, hogy egy adott ország politikai kultúrájába vastagon beépülnek a réges-régi hagyományok és ezek nagyon erősen meghatározhatják a demokrácia minőségét. Természetesen ezeket az ősrégi hagyományokat nagyon nehéz tetten érni, és különösen nehéz szabatosan mérni. Különösen azért is van nehéz dolgunk a hagyományokkal, mert a leginkább csak érezzük, hogy valami megváltozott. Maga az érzés vagy a tapasztalás mégis a segítségünkre van, mert rámutat arra, hogy a korábbiakhoz képest valami megváltozott. S ezzel az érzéssel bizony sokszor nem tudunk mit kezdeni. Azt természetesen el kell ismerni, hogy nagyon sokak tudatában a múlt kolonc, és ha visszatérni látják, elszörnyülködnek és azonnal elutasítják, amit látnak.

De mégis azt kell mondanunk, hogy reálisan szemlélve: a történelem ad számunkra elég biztos támpontokat. Vegyük például a történelemben jelen lévő pluralizmus kérdését. Az angolszász világban ez megfellebbezhetetlen történelmi, sőt demokrácia-előtti hagyomány. Amikor is évszázadokon át a társadalmak megtanulják saját sokféleségüket, és azt, hogy e sokféleségnek milyen előnyei vannak. Ebben azonban nincsenek magukra hagyva. A folyamatokkal párhuzamosan erős lesz a gondolkodási reflexió is, amikor a politikaelmélet csatasorba áll és összegzi, tipologizálja ezeket a tapasztalatokat. A pluralizmus tehát egyszerre népi és elit-tapasztalat, és pontosan ez a nyugati (főképpen angolszász) fejlődés lényege. Egyáltalán nem csodálkozni való, hogy

És azon se csodálkozzunk, hogy ha másfajta pluralizmus-történelemből egészen másfajta demokrácia-kompozíció tevődik össze. Dani Rodrik erről igazán megvilágítóan beszél.

S itt visszatérhetünk oda, amivel kezdtük: a történelem hol ebek harmincadjára kerül, hol meg első számú magyarázó tényező lesz. Mikor az előbbi, s mikor az utóbbi? Kinek kellett volna a történelem, amikor a demokratizálás nagy mámorában át akartunk kerülni a demokráciák táborába? Kellett volna akkor, hogy nagy vitákba bonyolódjunk, hogy kinek mi a viszonya a demokratikus előfeltételekről? Dehogy kellett. Az lehetetlenné tette volna, hogy egyáltalán a diktatúrák demokráciákká alakuljanak. Ám a történet ezzel távolról se zárul le. Jordan Gans-Morse kritizálta az a szemléletet, amelynek lényege, hogy a folyamatnak van egy nagy célja, s a demokrácia e nagy cél beteljesítése felé halad. Igaza van. Nincs ilyen célra irányuló haladás. Akkor lenne, ha a folyamatból kiiktatnánk a történelmet, és csak a jelen játszana. De ez nem így van. Hol a jelen szippantja be a történelmet, hol a történelem jelenti be magyarázó igényét a jelenbeli folyamatokra. S közöttük soha nem lezárható küzdelem van – már csak az említett elöregedés okán is.

Most éppen egy olyan fázisban vagyunk, amelyet vegyesnek nevezhetnénk.

Ma mindkét tábor teljes fegyverzetében harcol,

s többek között ez is okozza zavarunkat. Nem vagyunk hozzászokva, hogy egyszerre két dominanciára törő ideológia van. Általában az a szokás, hogy egy van, és évtizedekre az határozza meg a tudományos (de azon belül ideologikus) gondolkodást. A mai korban a felfokozott intenzitású viták hátterében az áll, hogy a tudományos ideológiák olyan komplexitásra és olyan átfogó képességre tettek szert, mint korábban sosem. Mindenkinek átfogó magyarázatai vannak, és persze az egyik mereven tagadja a másikat.

Én mindenesetre a hagyomány fontosságát hangsúlyoznám, ami nem jelenti azt, hogy ne lennék tisztában azokkal a körülményekkel, amelyek sokaknál a hagyományellenességet (értsd: történelemellenességet) táplálják. Ez egy komoly vitahelyzet, s ezt a vitán ki kel nyitni.

Nem csak Magyarország mai története szempontjából fontos a hazai történelem, de minden ország mai történetében komoly szerepet játszik a saját múltja. Ami hol halványabb, hol nagyon is erős. Épp ezért nem en bloc elátkozni kell a történelmet, hanem megérteni a libikókáját.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2018. október 08. 21:50
"Közel-Kelet Európa" Ez a cudálatosz hely mégis hol van? A Holdon? Ez a zsidócigány őshaza? Vagy mégis mi a lófasz lehet?
szkeptikus
2018. október 08. 20:59
Csak közvetett kapcsolatban van a témával, de szerintem nagyon fontos. Két-három éve olvastam, hogy megkérdezték Vucsics szerb elnököt, hogy mi Szerbiában a legnagyobb probléma. Vucsics válasza az volt, hogy nem az a legfőbb gond, hogy kevés a pénzük, hanem az, hogy hogyan lehet az emberek gondolkodását megváltoztatni - mert végső soron minden a fejekben dől el. (Nem ismerem Vucsics tevékenységét, nem akarom őt idealizálni, de ezzel az állításával maximálisan egyetértek.) És a történelem, a hagyományok nagyon erősen befolyásolják az emberek gondolkodását. Magyarországon most Kossuth Lajos az első számú nemzeti idol. De szerintem sokkal jobb lenne, ha ezt szerepet inkább Széchenyi István töltené be - ez azt jelentené, hogy az emberek gondolkodása, céljai rokonságot mutatnának Széchenyi gondolkodásával, céljaival. El tudjuk képzelni, hogy - nem mondok neveket - a mai "elit"-ből bárki is felajánlaná nem egy évi, de akár 2-3 havi jövedelmét az ország felemelkedését elősegítő célok megvalósítására? Bibó István mondta, hogy "az elit feladata, hogy viselkedési mintákat adjon a lakosság számára". Nem akarom a témát tovább ragozni.
heizer
2018. október 08. 14:17
Ha jól értem a szerző most megerősítené azokat a tételeit, amiket múltkor kinyilatkoztatott, hogy a magyar alapvetően a domináns pártrendszert és az autokrációba hajló irányítást szereti. Ami úgy tűnik inkább igaz, de ez egyben determinálja sok bűnünket is, és azt is, hogy miért ott tartunk ahol. Például burkoltan legitimálj a Kádár-rendszert is. Szóval a mai magyar demokrácia azért is ilyen, mert ezek a hagyományaink, ezt szeretjük, amikor ilyen volt, nekünk akkor ment jól. És ez egyben pedig igyekszik legitimációs alapot adni a mai kormány sok hülyeségéhez is.
Mich
2018. október 08. 13:27
"Egy mai demokrácia azért olyan, amilyen, mert mai alakjában mintegy összesűrűsödik az adott ország múltja." Például Franciaország, Németország, Ausztria...?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!