A katolikus egyház az üldözött keresztények javára szervez gyűjtést

2018. október 08. 11:38

Karácsonyig várják az adományokat.

2018. október 08. 11:38

Karácsonyig várja az adományokat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az üldözött keresztények megsegítésére szervezett gyűjtésen – közölte Veres András, győri megyés püspök, az MKPK elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Veres András elmondta, múlt hét végéig 18 millió forint gyűlt össze az MKPK erre a célra elkülönített bankszámláján.
Megjegyezte, azért nem templomokban gyűjtenek, mert tapasztalataik szerint sokkal több jó szándékú ember van, mint ahányan templomba járnak, ezért utalással lehet adakozni.

Korábban is tartottak hasonló gyűjtést, akkor 126 millió forint gyűlt össze, amivel az iraki keresztény családok otthonának újjáépítését támogatták - fűzte hozzá a püspök.

Veres András a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, az MKPK korábban Irakban egy iskola építésében vett részt közösen a magyar kormánnyal, és a libanoni karitászt is támogatta.

Most ismét Irak felé fordulnak, ahol a háború lassan lecseng, a szomszédos országokba menekült lakosok pedig szeretnének hazatérni, otthonukat azonban megsemmisítették, így ismét azok újjáépítését támogatják az adományokkal – tette hozzá az MKPK elnöke.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rivulus
2018. október 08. 16:09
Keresztény szemmel nézve pl.Damaszkusz erôs keresztény gyökerekkel rendelkezik!(Pál apostol megtérésének helye)
exfahrenheit
2018. október 08. 12:42
"Érdekel, mire kaptak az egyházak 118 milliárdot? Fizess!" - https://hvg.hu/itthon/20170509_civilek_egyhazak_tamogatasa "1500 milliárdot költött az Orbán-kormány sportra" - https://444.hu/2018/04/04/1500-milliardot-koltott-az-orban-kormany-sportra Az egyház ne mégtöbbet tarháljon az emberektől, hanem ezt a közpénzt ossza meg, a sporttal együtt, ha akarja, ha meg nem, akkor hallgasson.
Poszata
2018. október 08. 11:53
Szórjuk csak a pénzt a feneketlen kútba! Remélem a sok adományból jut majd gyógyszerekre, hogy még jobban szaporodjanak az arabok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!