Trump nagyszerűnek, demokrata pártiak szomorúnak nevezték Kavanaugh kinevezését

2018. október 07. 09:01

A demokraták szerint szomorú, Trump szerint viszont fantasztikusnak nevezte Brett Kavanaugh legfelsőbb bírói kinevezését.

2018. október 07. 09:01

Donald Trump amerikai elnök nagyszerűnek, demokrata párti vezető politikusok szomorúnak nevezték Brett Kavanaugh kinevezését az Egyesült Államok alkotmánybíróságaként is működő legfelsőbb bíróság tagjának.

„Fantasztikus győzelem”

Az elnök szombaton este a kansasi Topeka városában kampánygyűlésen vett részt, és több ezer ujjongó híve körében történelminek nevezte a napot Kavanaugh kinevezése miatt. Egyúttal hangsúlyozta, hogy a szavazás „fantasztikus győzelem nemzetünk és alkotmányunk számára”. 

Trump dicsérte a republikánus politikusokat, akik – ahogyan fogalmazott – „nem voltak hajlandóak meghátrálni a demokraták szégyentelen politikai kampánya előtt”. Hangsúlyozta: „radikális demokraták már a jelölt személye bejelentésének pillanatában csúfos kampányt indítottak, hogy ellenálljanak, akadályozzanak, késleltessenek, romboljanak és tönkretegyenek”. 

Az amerikai elnök ostorozta azt az egyetlen republikánus szenátort, aki a főbírójelölt ellen szavazott. „Alaszka nem fog megbocsátani Lisa Murkowski szenátornak” – hangoztatta.

Az aznap kinevezett új főbírót az elnök nagyszerű jellemnek és intellektusnak nevezte. Bejelentette, hogy hétfőn este a Fehér Házban, ünnepélyes keretek között kerül sor a beiktatására. 

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője a nagygyűléssel egy időben közölte, hogy Donald Trump már korábban telefonon gratulált Kavanaugh-nak, és beszélt Mitch McConnell szenátorral, a szenátus republikánus többségének vezetőjével, valamint Paul Ryan házelnökkel. Twitter-bejegyzésében a szóvivőnő elégedettségének adott hangot a szenátusi szavazás eredménye miatt, és leszögezte, hogy a legfelsőbb bíróságon most 5:4 arányú konzervatív többség van, míg egy Hillary Clinton-elnökség esetén 6:3 arányú liberális többség lett volna. 

„Szomorú”

Demokrata párti politikusok a szavazás után arra sürgették híveiket, hogy a lehető legnagyobb számban menjenek el voksolni a novemberi félidős választásokon. Tom Perez, a Demokrata Párt elnöke közleményében leszögezte: „nem hagyjuk abba a menetelést, nem hagyjuk abba a harcot, és a választás napján olyan vezetőkre szavazunk majd, akik a mi értékrendünket képviselik”.

Nancy Pelosi, a demokraták képviselőházi kisebbségének vezetője „a nők, a lányok és a családok számára szomorú” napnak nevezte a szombatit. Bejelentette, hogy az információ szabadságáról szóló törvény alapján kérvényt nyújt be, hogy legyenek nyilvánosak és a közönség számára is hozzáférhetőek a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatai dokumentumai Kavanaugh feltételezett szexuális zaklatási ügyében. 

Mitch McConnell szenátor, a republikánus frakció vezetője félresöpörte a bírálatokat, és azt mondta: „ez jó nap volt Amerika és fontos nap a szenátus számára”. Újságíróknak nyilatkozva hangot adott azon meggyőződésének, hogy Brett Kavanaugh megszavazása segít majd megőrizni a novemberi félidős választásokon a republikánus többséget a törvényhozásban. 

A washingtoni szenátus és a legfelsőbb bíróság épülete előtt az éjszakába nyúlóan tüntettek Brett Kavanaugh ellen, a rendőrség több mint száz embert letartóztatott. A Kavanaugh-ellenes tüntetők, elsöprő többségükben nők, New Yorkban és Seattle városában is utcára vonultak.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Biivisz
2018. október 07. 20:04
... a nők, a lányok és a családok számára szomorú napnak nevezte a szombatit ..." Tényleg szomorú! Csak nem Kavanaugh megválasztása miatt, hanem mert ettől az aljas kampánytól kezdve sokkal nehezebb lesz előjönni bármilyen - mégoly valóságos - zaklatási váddal. A jövőben minden ilyen esetben fölmerül majd a gyanú, hátha csak le akarják járatni a megvádlottat.
kowecses
2018. október 07. 15:18
Mr Soros újabb veresége. Lesz még rosszabb is. Egy bíró hivatalból független, legalább is papíron. Vagy mégsem?
George Soros 2.0
2018. október 07. 11:43
Szánalmas ez a vergődés. Modernkori boszorkányüldőzés. Hiába az emberek nem változnak, csak a korszellem.
illiberator
2018. október 07. 11:03
1 demokrata is támogatta, róla nem írtak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!