A legmagasabb fokú harckészültségbe helyezte a szerb hadsereget az elnök

2018. szeptember 29. 16:02

A szerbek készültségét az váltotta ki, hogy szombaton az észak-koszovói Gazivoda-tóhoz látogatott Hashim Thaci koszovói elnök, és látogatását a Rosu különleges egység tagjai biztosították.

2018. szeptember 29. 16:02

A legmagasabb fokú harckészültségbe helyezte a szerb hadsereget Aleksandar Vucic köztársasági elnök szombaton, mert a Rosu koszovói különleges rendőri alakulat mintegy 60 tagját a többségében szerbek lakta Észak-Koszovóba vezényelték – közölte értesülését a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

Emellett Nebojsa Stefanovic belügyminiszter a rendőrség legmagasabb fokú készültségét rendelte el. Az egykor Szerbia déli tartományát képező Koszovó 2008-ban egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét, ezt azonban Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és mindent megtesz, hogy fenntartsa befolyását Koszovó északi részében, ahol a koszovói szerb kisebbség döntő része él. 

A brüsszeli közvetítéssel 2013-ban megkötött szerb-koszovói megállapodásban foglaltak tiltják a különleges egység Észak-Koszovóba vonulását a NATO és a helyi szerb vezetés beleegyezése nélkül, valamint azt is tiltják, hogy a szerb hadsereg bevonuljon Koszovóba. A szerbek készültségét az váltotta ki, hogy szombaton az észak-koszovói Gazivoda-tóhoz látogatott Hashim Thaci koszovói elnök, és látogatását a Rosu különleges egység tagjai biztosították. A legfrissebb hírek szerint a koszovói elnök látogatását követően a különleges egység tagjai is visszavonultak.

A szerb sajtóban megjelent az is, hogy a Rosu tagjai helyi szerbeket tartóztattak le, ám ezek az információk hamisnak bizonyultak – írta honlapján az RTS. Néhány hete Aleksandar Vucic is a Gazivoda-tóhoz utazott, hogy támogatásáról biztosítsa a Koszovóban kisebbségben élő szerbeket. 

A gazivodai mesterséges tó és vízerőmű rendkívül fontos Koszovó víz- és áramellátása számára. A tó 11,9 négyzetkilométernyi felületéből 9,2 négyzetkilométer Koszovóhoz, 2,7 négyzetkilométer pedig Szerbiához tartozik. A tavat az Ibar folyón épített gát segítségével hozták létre 1977-ben. A gát és a tó feletti irányítás évek óta vitát okoz Szerbia és Koszovó között. A gát jelenleg a Szerbiához hű koszovói szerb kisebbség felügyelete alatt áll.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2018. szeptember 29. 17:02
"A legmagasabb fokú harckészültségbe helyezte a szerb hadsereget az elnök" Szép példája ez a nacionalista együttélésnek. Így szép az élet, nem?
Edvind Johnsson3.0
2018. szeptember 29. 16:56
Hajrá kutya szerbök!
a hun
2018. szeptember 29. 16:08
Hajrá Szerbia!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!