Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

A Nyílt Társadalom Alapítvány a strasbourgi bírósághoz fordult a „Stop Soros” törvénycsomag ügyében

2018. szeptember 24. 17:03

A Strasbourgban indít pert a Nyílt Társadalom Alapítvány a „Stop Soros” törvénycsomag miatt – jelentette be honlapján a szervezet.

2018. szeptember 24. 17:03

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult a „Stop Soros” törvénycsomag miatt a Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundations) – jelentette be honlapján hétfőn a szervezet.

A felperes szerint az Országgyűlés által júniusban megszavazott jogszabályok ellentmondanak az Emberi Jogok Európai Egyezményének a szólásszabadságra, illetve az egyesülés és a gyülekezés szabadságára vonatkozó cikkelyeivel.

A beadványban az ellen tiltakoztak, hogy az új törvények értelmében bűncselekménynek számít a Magyarország területére belépő menedékkérők támogatása, beleértve a jogi tanácsadást is, valamint kifogásolták „a bevándorlást segítő tevékenység támogatása” után fizetendő 25 százalékos különadót is. A Nyílt Társadalom Alapítvány úgy véli, hogy ezen rendelkezéseknek „szélesebb körre kiterjedő, káros hatásuk lesz a Magyarországon tevékenykedő civil szervezetek jogaira, és veszélyes precedenst teremtenek”.

A Soros György alapította szervezet ezzel párhuzamosan a magyar Alkotmánybíróságon is eljárást indított, kiemelve, a törvénycsomag egyes elemei az alaptörvényben garantált jogokkal is szembemennek. Mint közölték, azért volt szükség ezekre a lépésekre, mert „nem szeretnék megvárni a magyar bíróságok válaszát a rendelkezés jelenlegi és folyamatos káros hatása miatt”, továbbá azért, mert „a bíróságok vonakodnak a magyar kormánynak nem szívesen tetsző ügyekkel foglalkozni”. Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni, amennyiben a panaszosok már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vettek, és nem jártak eredménnyel.

Az Európai Bizottság júliusban kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a szóban forgó törvénycsomag miatt, mely a kormány szerint azért fontos, mert büntethetővé teszi az illegális bevándorlás elősegítését és szervezését.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogd a pénzt és kuss
2018. szeptember 25. 11:56
szopják le a sorost
kitiltott
2018. szeptember 25. 11:27
Sorost és az összes szervezetét kellene feljelenteni emberiesség elkeni bűn miatt kitudja hányan haltak meg a szá4azföldön és a tengeren hogy a.Soros által pénzelt embercsempészek sikeresen dolgozhassanak.. Tuti hogy a pénz áll a hátterben.. Embercsempészek hatalmas pénzeket kaszálnak, azok az államok amelyek beengedik őket mind ugyanazt vásárolják fel nekik az EU nak befizetett adókból .. Valaki hatalmasat kasszíroz Az ingyen vizen ,az ingyen kaján. S segély utalásokon..a fuvarozásokon Az állam által vásárolt takarókon sátrakon A kibérelt házakon.. Euro ezer milliárdok cserélnek igy legálisan Gazdat ..érdemes lenne utana nezni.. Na oknyomozók..hajra itt egy jó téma.
írmag
2018. szeptember 25. 09:27
Mivel magyar bírósághoz ne fordultak, ez a lépés önmagában hazaárulás még a csak magyar állampolgárságúak részéről is.
Iván cár
2018. szeptember 25. 09:12
Soros pajtás nem adja fel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!