Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Levélben áll ki Orbán Viktor mellett a Hit Gyülekezete vezető lelkésze

2018. szeptember 20. 15:25

„Ha Orbán feladná elveit, az ifjú osztrák kancellárhoz hasonlóan politikai szupersztár is lehetne belőle, de remélhetőleg ő a nehéz, keskeny utat választja jövőben is, ami az eljövendő új korszakba vezeti Magyarországot” – írta Németh Sándor a nemzetközi evangéliumi-karizmatikus mozgalom vezetőinek.

2018. szeptember 20. 15:25

Levelet írt a nemzetközi evangéliumi-karizmatikus mozgalom vezetőinek a Sargentini-jelentésről és annak következményeiről Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze.

A levelet teljes terjedelmében a Hetek pénteken megjelent száma közli, de a Pesti Srácokhoz már most eljutottak részletek a dokumentumból. Levelében Németh Sándor azt írja az Európai Parlament által elfogadott jelentésről, hogy az a hazugságoknak és a valóságnak olyan keveréke, amelynek szellemisége és célja egyaránt botrányos és elfogadhatatlan. A vezető lelkész szerint „Soros György és a háttérhatalmak más képviselői mindent megtesznek azért, hogy meghiúsítsák az antiglobalista, bevándorlásellenes, nemzeti és keresztény politikai erők megerősödését Európában”. Szerinte Orbán Viktor magyar miniszterelnök felvette a kesztyűt. „Ha Orbán feladná elveit, az ifjú osztrák kancellárhoz hasonlóan politikai szupersztár is lehetne belőle, de remélhetőleg ő a nehéz, keskeny utat választja jövőben is, ami az eljövendő új korszakba vezeti Magyarországot” – írta Németh Sándor.

Németh levelében kijelenti: bár 2019 májusában európai parlamenti választások lesznek, már most előre lehet látni azt is, hogy a választás után a szuverenisták és a globalisták közötti küzdelemnek nem lesz vége, a jövő alakulását pedig meg fogják határozni a két egymással szemben álló hatalom között a májusi választás után létrejövő erőviszonyok. Németh Sándor úgy látja: a jelenlegi Európai Unió még nem birodalom, de azzá válhat, illetve létrehozhatja annak fundamentumait, ráadásul már a közeljövőben.

A Hit Gyülekezete vezető lelkésze tájékoztatja a karizmatikus keresztény vezetőket, hogy a jövő Európájával kapcsolatban több elképzelés is megfogalmazódott az elmúlt években a bal és jobb oldalon álló politikai szereplők részéről. E nézetek közül – folytatódik a levél – a legnépszerűbbek azok, melyek a még erőteljesebb integrációban látják a bajok orvosolását. Ezt a koncepciót elsősorban a franciák és a németek képviselik, mert ez a struktúra az erős és nagy európai országok érdekeit szolgálná – teszi hozzá Németh Sándor, felhívva ugyanakkor a címzettek figyelmét arra is, hogy „főleg a kelet-európai tagországok azonban nem akarnak még erőteljesebb integrációt, hanem nemzeti önállóságuk megőrzését hangsúlyozzák, amelyet a nyugati országokkal való szoros és partneri együttműködés keretében képzelnek el”. Arra is emlékeztet: ezek az országok ragaszkodnak keresztény tradícióikhoz is, és emiatt szemben állnak a ultraliberalizmus kulturális forradalmával. Ez a kisebbségi csoport nemzetek, nemzetállamok Európájában szeretne a jövőben is élni, birodalmi fennhatóság nélkül.

A vezető lelkész szerint a már említett két Európa-koncepció között szeptember elején kezdődött el a nyílt összetűzés újabb fejezete. Ennek az összetűzésnek az egyik fő frontvonala a határőrizet kérdése. Németh Sándor úgy véli: „Magyarország déli határa nemcsak az államunknak, hanem az EU-nak is határa, tehát így kikerülne az ország határának őrzése saját, demokratikusan megválasztott kormányának kezéből. Merkel így akarja biztosítani a tömegméretű legális migrációt Európába, a migránsok beengedésében és elosztásában is európai központi hatalom döntene, vagyis német dominancia alá helyezné a bevándorláspolitikát is. Gyakorlatilag ez a döntés az országunkat katonai megszállás alá helyezné, és gyarmati helyzetbe taszítaná, mert ha az országba történő be- és kiutazásokat nemzetközi határőrség ellenőrizné, az a magyar államhatár megszűnését jelentené”.

A Hit Gyülekezete vezetője szerint „a szuverén Európa létrehozása érdekében a németek és a franciák nagyon agresszív kampányt indítottak el a napokban a nemzeti önállóságukhoz ragaszkodó országokkal, illetve az ezt hirdető nyugati, szélsőjobboldalinak titulált pártokkal szemben”. „Ez a kampány nem nélkülözi a hazug vádaskodásokat, zsarolásokat és a megfélemlítést sem, stílusa a szovjet bolsevik uralomra emlékeztet” – írja Németh Sándor.

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2018. szeptember 20. 23:38
A szekták összetartanak!
Edvind Johnsson3.0
2018. szeptember 20. 18:58
Slomó barátunk is jó gyerek.
afterall33
2018. szeptember 20. 18:03
A "ti hazátok" nem, lesz bevándorló ország. Igaz, Sanyi bá?
antioxi
2018. szeptember 20. 17:44
Az ATV szerkesztősége mit szól hozzá?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!