Szavazatminimalizálási bajnokság: Gyurcsányék tüntetésén jártunk

2018. szeptember 20. 13:49

Két nap után leszerelték az Orbán-rezsim bukásáig meghirdetett gyurcsányista tüntetéssorozat színpadát a Kossuth téren. A szerda esti szeánszra azért még elnéztünk: prédikátori hevületű Gyurcsányt, Sargentininek köszönetet mondó Mécs Imrét, Orbánt konzervativizmusból oktató Niedermüller Pétert hallgattunk a téren a lelkes DK-s nyugdíjasok gyűrűjében. Tudósításunk.

2018. szeptember 20. 13:49
Leimeiszter Barnabás
Leimeiszter Barnabás

Szerda délután folytatódott a Demokratikus Koalíció tüntetéssorozata az Alkotmány utcában: Gyurcsány Ferenc vallásos eksztázisba esett, Mécs Imre köszönetét fejezte ki Judith Sargentininek, Niedermüller Péter elfogadhatatlannak minősítette, hogy hazaárulónak tartsák, a rendezvény végén pedig az is kiderült,

az Orbán-rezsim bukásáig meghirdetett tüntetéssorozat színpadát két nap után leszerelik.

Tudósításunk.

Isten teremtményei

A tüntetés elején az Örömóda csendült fel, majd Gyurcsány Ferenc lépett a színpadra. A szédítően sokdimenziós médiajelenség elmondta: csupán egy kérdésről kíván szólni, amit „mindenki úgy dobál egyik kezéből a másikba, mint a forró krumplit”, a „népőrjítő delejezés” következtében pedig senki sem beszél értelmesen róla: arról tehát, amit a kormány migráns-, ők pedig menekültkérdésnek neveznek.

Menekültválság, migránsveszély Gyurcsány szerint már nincsen, a delejezés hatására azonban az ország jelentős része „iszonyatos félelemmel” tekint a problémára.

Nem ismerek egyetlenegy európai politikust sem, aki azt gondolná, hogy Európát a maga szabad polgári, az elmúlt évezredekben kialakult kultúrájával ne kellene megőrizni” – jelentette ki. Ugyanígy egyetlen magyar politikai tényező sincs szerinte, ami le szeretné bontani a kerítést, amit a kormány a biztonság szimbólumának állít be, „hogy valóságos vagy hamis-e ez a szimbólum, az más kérdés” – tette hozzá. „Miért hazudik az az ember az európai határvédelemről, aminek felállítását korábban ő követelte?” – bökött teátrálisan a háta mögé, kifejtve: szó sincs arról, hogy Brüsszel el akarja venni a kapukulcsot és beengedné a migránsokat. Orbán azért utasítja el a hatékony, közös európai fellépést, hogy fenntartsa a krízis látszatát – mondta.

„A miniszterelnök hazudik reggel, délben meg este” – szögezte le maga Gyurcsány Ferenc 

a közönség nagy derültségére. „Ti átláttok a szitán, sajnos az ország jelentős részével nem így áll a dolog, de ez nem a bűnük, ezt hallják folyamatosan a Fidesz által uralt médiában” –, majd a menekültek és a bevándorlók közti fogalmi különbségről kezdett értekezni, előbbieknek „kezet nyújtani és fedelet adni nem csupán nemzetközi jogi kötelezettség – ez érdekel a legkevésbé –, hanem keresztényi kötelezettség”, fejtette ki.

Gyurcsány egyik legszórakoztatóbb comedy routine-ja az, amikor széles gesztusokkal papot játszik az egyházakhoz körülbelül Péter Gábor-i toleranciával viszonyuló közönsége előtt, ez szerencsére most sem maradt el. Irgalmasságra és emberségre szólította fel a magyar embereket: „nem ők mondják (mutatott ismét hátra), hogy a legfőbb érték az emberi élet? Ha ezt mondják, akkor a megszületett, eleven emberben megtestesült élet védelménél nincsen fontosabb – ebben a tekintetben pedig teljesen mindegy, kinek mi a bőrszíne vagy a vallása”.

Ők is csak emberek, ha úgy tetszik, Isten teremtményei” – fogalmazott, hangsúlyozva: a menekültek megsegítését akkor is támogatni fogja, ha a fél ország elfogadja „annak az embernek” a hazugságait, és ő lesz „az egyetlen, aki kezet nyújt azoknak, akiknek az élete veszélyben van”.

Gyurcsány szerint náluk lényegesebben többen vannak a bevándorlók, akik pokoli nehezen élnek otthon, de nincsenek életveszélyben, az ő befogadásuk szabad mérlegelés kérdése. A DK szerint azokat kell befogadni, akik használnak, és akikkel elbírunk – jelentette ki, majd

egyenesen a megigazulás távlatába helyezte a rezsimmel szembeni ellenállást.

Embernek kell lenni! Magyarországon már ennek a kimondásához is bátorság kell. A hazug diktatúrával szemben azt kérem tőletek, hogy maradjon bennetek tisztesség, mert egyszer majd ha a láthatatlan világban zajló biológia vagy az Úr törvényszéke elő keveredünk, akkor elmondhatjuk, hogy emberek maradtunk a legembertelenebb zsarnokságban is” – nyilatkoztatta ki végezetül a szoteriologikus Gyurcsány, a demokratikus báránykák pedig dörgő tapssal jutalmazták a szentbeszédet.

Köszönjük, Judith Sargentini!

A legeurópaibb pártelnököt Trencsényi László egyetemi tanár követte a színpadon, aki hosszan és unalmasan ostorozta az Orbán-kormány oktatáspolitikáját. Beszéde alatt körbejártam a demonstráció helyszínét: úgy százötven-kétszáz tüntető gyűlhetett össze, szinte kivétel nélkül nyugdíjasok, láthatóan nem most találkoztak először. Könnyű persze a szandálzoknis, fanatikus Gyurcsány-híveken gúnyolódni, ugyanakkor (és ez a magyar ellenzék állapotáról is sokat lemond) jelenleg talán

ők alkotják a legjobban megszervezett, legcéltudatosabb baloldali tábort,

amit már Gy. Németh Erzsébet puszta látványa is lázba hoz, és a Szenvedélyes Igazságszeretete miatt megfeszített volt miniszterelnök vezényszavára bármikor kész csatába menni. Ráadásul még olyan elitkülönítményekkel is bírnak, mint a Vágó István vezette facebookos trollhadsereg, ami meglehetős sikerrel vadássza le a közösségi oldalakon a jobbos közszereplőket.

Egy, a fején egy fonott kosárra és lámpaernyőre egyszerre emlékeztető kalapot viselő asszony és Eörsi Mátyás között álltam meg, hogy végigmérjem a gyülekezetet. „Még még még Orbánnak semmi sem elég. Húzzál el!” – ez volt olvasható az egyik táblán, egy másik férfi a „FideSS-keresztény diktatúra és a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének” végét követelő transzparenst emelt a magasba. Továbbállva egy kissé csapzott hölgy pólóját vettem szemügyre, ami azt hirdette, viselője Orbán Viktor unokahúga, csöves és koldus, éhezik, és mindent megtesznek, hogy ez ne derüljön ki. Sétám során egy remek nyugatos, polgári balközép life hackkel is gazdagodtam: egy farmeringes és -gatyás úr övét kiengedve, a nadrág és a hasa közti résbe egy doboz Arany Ászokot rejtve gondoskodott a jó hangulatú tiltakozásról.

A színpadon a vontatott Trencsényi közben

azon ironizált, hogy az új Nemzeti Alaptanterv-tervezetben a „keresztény” kifejezés csak hatszor szerepel,

Csépe Valériát ezért hazaárulónak fogják kikiáltani. Ötször ráadásul a „zsidó-keresztény” szószerkezet részeként fordul elő a szó. „Na, ezért nem tetszik Gulyás Gergelynek” – állapította meg a professzor, aki „a pedagógiához meg a történelemhez baromira értő” Kásler Miklóst is támadta. A miniszter, „aki orvosnak állítólag jó”, a szabadság-egyenlőség-testvériség hármasát és a felvilágosodást kártékonynak tartja, ezekből vezeti le a gulágok létrejöttét. „Ekkora történelemhamisításra Schmidt Mária sem volt képes. A miniszter úr, úgy látszik, nyugdíjas korára a Terror Háza élére készül” – mondta.

Trencsényi után Mécs Imre kapott szót, aki ugyancsak hosszan méltatta a nincstelenek mellett mindig kiálló Nagy Imre érdemeit, aki nem volt hajlandó behódolni Kádárnak, feláldozta az életét. „Ezt az embert gyalázzák meg most ezek a semmiháziak – és most visszafogom magam!” – mondta. Mécs szerint mindenáron meg kell akadályozni a Nagy Imre-szobor áthelyezését, olyan akciók kellenek, mint a Szabadság téri, „szörnyű, történelemhamisító, gyalázatos, művészietlen” emlékmű esetében, amihez hozzáláncolták magukat. Mécs történelmi értekezése nemigen csigázta fel a tüntetőket, jócskán leült a hangulat, én ekkor már a DK-s notabilitásokat rejtő sátor közelében álltam, a meg-meglibbenő sátorlapok között azt figyeltem, ahogy Gréczy Zsolt ütemesen előre-hátra hintázik egy széken.

Mellettem egy kordonra támaszkodó férfi végtelen elfogódottsággal a hangjában azt magyarázta harcostársának, hogy Gyurcsány „hosszú, tiszteletteljes” levélben válaszolt a javaslataira.

Az ötvenhatos veterán

Mécs nem akart kimaradni az ellenzék eszeveszett tempót diktáló szavazatminimalizálási versenyéből,

meleg szavakkal üdvözölte a hetes cikkely szerinti eljárás megindítását. „Köszönetet kell mondanunk Judith Sargentininek, ennek a nagyszerű holland asszonynak, aki a nagybeteg magyar nép segítségére sietett. A magyarok passzívak, fát lehet vágni a hátukon, de ez az asszony összeszedte a legfontosabb bűnöket. Tisztelet az Európai Parlament azon képviselőinek, akik a saját pártcsaládjukhoz tartózó Orbán Viktorékat elmarasztalták! – jelentette ki.

A gyűlölet háza

A tüntetés utolsó szónoka a dinamikus Niedermüller Péter volt, aki kifejtette: a Fidesznek semmi köze az európai kereszténydemokrácia hagyományaihoz, amit Orbán csinál, „az a konzervatív politika szégyene”. Niedermüller szerint az Európai Parlamentben senki sem értette, miért nevezi Orbán a jelentést megszavazó magyarokat hazaárulónak. Orbánék „szétszakították a társadalmat, minden ellenzéki politikusra van valami történetük, az egyik kommunista, a második zsidó, a harmadik cigány és így tovább”, még a történelmünket is el próbálják lopni. „Miért gondolják, hogy a haza csak az övék?” – tette fel a kérdést.

Niedermüller arról is beszélt, már nem érik el az ingerküszöbét az őt lezsidózó, lebuzizó vagy éppen halálosan megfenyegető bejegyzések, de elborzasztja, hogy az eltérő politikai vélemények „ilyen gyűlöletet váltanak ki, családokat, barátokat szétszakítva”. A Parlament szerinte a „gyűlölet háza” lett, az ő kilencéves gyerekétől azt kérdezik meg az iskolában, hogy az apja miért hazaáruló.

„Orbán úgy fogja végezni, mint Ceaușescu!”

– harsant fel egy kiáltás a tömegből Niedermüller szónoklata végén.

A szóvivő ezután bejelentette: a magyar ellenzék nem egyenlő Budapesttel, a színpadot szétszerelik és pénteken Szegeden folytatják a tüntetéssorozatot. A DK-s rendezvény a Himnusz elénekelésével véget ért, néhány méterre odébb azonban kilakoltatás-ellenes aktivisták egészen szürreális csoportja kezdte meg demonstrációját, valamint „stratégiai tanácskozását”. Az aktivisták bírálták Gyurcsányékat, amiért rászerveztek az ő minden szerdán megtartott akciójukra, a pártelnök azonban aligha hallotta kritikájukat, az utca túloldalán éppen megmártózott a tömegben.

A simogatások örvényében Gyurcsány egy francia riporternek is interjút adott, kifejtve: a magyar kormány minden menekültet élből elutasít, bezzeg 2015-ben ő a házába fogadta a nincsteleneket. 

Összesen 201 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amarna
2018. szeptember 22. 08:59
elnézve a "tömegben " az "egyetemi tanári" arcokat....hát....SIRALMAS!!! Nekem egyébként az a lepedőbe burkolt nemtudomki tetszett a legjobban az éjjeli lámpa burájával a fején....... ez a pasi 1 szánalmas alkoholista,bomlott agyú bohóc .... és nem is értem hogy legalább 1 ember a közvetlen közeléből miért nem segít rajta ,mert Magyarország szégyene !!!!!!
Rockpapa
2018. szeptember 21. 07:41
Az a szerencsétlen dilinyós nő a lámpaernyővel a fején!
szkeptikus
2018. szeptember 21. 07:38
"a menekültek és a bevándorlók közti fogalmi különbségről kezdett értekezni, előbbieknek „kezet nyújtani és fedelet adni nem csupán nemzetközi jogi kötelezettség – ez érdekel a legkevésbé –, hanem keresztényi kötelezettség”, fejtette ki." Niels Bohr mondta: "Egy helyes kijelentésnek az ellentéte egy hamis állítás. Egy mélyértelmű igazság ellentéte viszont lehet egy másik mélyértelmű igazság is. Tekintsük a Titanic Katasztrófáját. Kevés volt a mentőcsónak - ez egy objektív adottság, nem lehetett rajta változtatni. Sokszor evezőlapáttal kellett távoltartani a már amúgy is túlterhelt mentőcsónakoktól az oda bekapaszkodni akarókat. Ha beengedik őket, elsüllyed a mentőcsónak és mindenki elpusztul. Ha nem engedik be, akkor van aki megmenekül, de nem mindenki. Szerintem a migrációs helyzet is hasonló. Vannak olyan országok, ahol nem tudják megoldani a saját problémáikat, háború vagy kilátástalan szegénység van. Ez az állapot milliókat érint. Az nem megoldás, hogy a saját értékeink pusztulása árán beengedjük őket. Végül is, a problémát ők generálták, nem tudják megoldani a saját társadalmi problémáikat - ez azt is valószinűsíti, hogy a kultúrájuk erre nem alkalmas. Abban kell segítséget nyújtani, hogy meg tudják oldani a saját problémáikat. Ha ebben nem partnerek, arról nem mi tehetünk.
választópolgár
2018. szeptember 20. 21:39
Stilszerűen az első kép BAL oldalán a birobot néni állólámpának öltözve kifejezi a jelenlevők szellemi és kultúrális színvonalát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!