Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Juncker megpróbálta kizáratni a Fideszt a Néppártból, de nem sikerült

2018. szeptember 20. 18:47

Orbán már az osztrák kancellárral tárgyalt négyszemközt, amikor Juncker a távollétében a Fidesz kizárását javasolta a Néppártnak – mondta Rogán Antal az MTI-nek.

2018. szeptember 20. 18:47

Orbán Viktor miniszterelnök távollétében tett javaslatot a Fidesz kizárására az Európai Néppártból (EPP) Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke Salzburgban, a kezdeményezést azonban visszautasították – nyilatkozta Rogán Antal az MTI-nek.

A miniszterelnök kabinetfőnöke felidézte, hogy két esemény zajlott le egyszerre. Egyrészt az Európai Néppárt csúcstalálkozója az EPP-hez tartozó kormányfők és pártelnökök részvételével, másrészt az európai uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója. Utóbbi az elmúlt órákban ért véget – jegyezte meg.

Az Európai Néppárt csúcstalálkozóján Jean-Claude Juncker tett egy javaslatot, amely a Fidesz kizárására irányult az EPP-ből. A miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy az EB elnöke ezt a javaslatot akkor tette meg, amikor Orbán Viktor már nem tartózkodott a teremben, mert el kellett mennie egy négyszemközti találkozóra Sebastian Kurz osztrák kancellárral; ez előre ismert program volt. Jean-Claude Juncker tehát megvárta, amíg a magyar miniszterelnök elhagyja a termet – emelte ki Rogán Antal. Ennek ellenére a kormányfő távollétében lezajlott vitán az EPP csúcstalálkozójának résztvevői egyértelműen visszautasították az EB elnökének javaslatát, így nem kerül sor ilyen folyamat elindítására.

Másrészt lezajlott az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója, amelyre azzal a szándékkal érkezett Orbán Viktor és a magyar delegáció, hogy világossá tegye a határőrizet ügyében előterjesztett brüsszeli javaslatnál: Magyarország semmilyen körülmények között nem mond le a határőrizet jogáról. A magyar határt magyar katonák és rendőrök fogják védeni – nyomatékosította.

A javaslatot megvitatták az uniós állam- és kormányfők, és az eredmény az lett, hogy visszadobták az indítvány azon részét, amely hatásköröket vont volna el a nemzeti szuverenitásból, például a magyar határőrségtől és rendőrségtől. 

A csata azonban nem ért véget, a javaslatot év végéig újra napirendre veszik a tagállamok vezetői – közölte Rogán Antal.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 267 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amarna
2018. szeptember 22. 08:45
kis alkoholista, elemista sorosbérenc---1 senki !!!!!!
leech1
2018. szeptember 21. 22:09
Juncker te állat , .... meg az anyádat . Nem találod az egyensúlyt ? Soros nem támogat ? Dehogynem . Csak piát veszel rajta te faszfej .
KEZDŐ
2018. szeptember 21. 17:18
Ez egy aljas részeges rohadék!
Béna Géza
2018. szeptember 21. 16:02
Húgyos vén fasz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!