A hazafi

2018. szeptember 18. 08:39

Le kell szögeznünk. Hazaárulást követtek el azok, akik megszavazták a Sargentini-Soros jelentést.

2018. szeptember 18. 08:39
Stefka István
Stefka István
Az Öreg

„Le kell szögeznünk. Hazaárulást követtek el azok, akik megszavazták a Sargentini-Soros jelentést. Az európai jobb- és konzervatív oldal egyre több politikusa szerint csalással jutott kétharmados többséghez Magyarország elítélésében Brüsszel. Jogellenesen nem vették figyelembe a tartózkodó szavazatokat. Ugyanis, ha azt beszámítják, akkor nem lehetett volna Magyarországot elmarasztalni és nem lehetne folytatni a 7. cikkely alkalmazását. Ebben a nagyhatalmi játszmában sajnos részt vettek a magyar nép bizalmát elvesztő balliberális politikai erők, mint egykor Károlyi Mihályék, Jászi Oszkárék, majd később Rákosiék, Kádárék. Ezek az emberek Ujhelyiékkel, Gyurcsányékkal az élen a hatalom erőszakos megragadása céljából szövetkeztek Magyarország ellen. Bármi is legyen – gondolják–, vesszen az ország, dögöljön a nép, csak ők jussanak sok-sok pénzhez, hatalomhoz. Miután demokratikus úton képtelenek kormányra kerülni, most néhány százan utcára hívják az embereket, hogy megdöntsék a törvényes hatalmat.

Így kell viszonyulnunk tehát az újonnan (ön)felkent hazafiakhoz.

Ők a való világot hazudják, ahogyan ezt mindig is tették a kommunisták. Ők a valódi kékcédulások, akik 1947-ben is elcsalták Magyarországon a választási eredményt a kommunisták javára. Mel Gibson amerikai-ausztrál filmrendező biztos köpne egyet, ha  ilyen álhazafiakat kellene megfilmesítenie.

Hál’ Isten vannak még igazi hazafiak Magyarországon is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
heizer
2018. szeptember 19. 10:59
"De hogyan jutottak el a "kiskapunkig"? Illegalisan. " Az, hogy ők hogyan jutottak idáig az nem a mi sarunk, hanem azon országoké, akik hagyták hogy rajtuk átmenjenek. Tudjuk persze, hogy igazából rajtunk is csak átmennek, de határokkal rendelkező entitásként kutya kötelességünk megkövetelni valakitől azt, hogy ha át akar menni teljesítse a mi feltételeinket, vagy nem mehet át.
Robur
2018. szeptember 18. 22:04
Na vén szar belügyes, te is megszólaltál.
nyugalom
2018. szeptember 18. 11:43
Bezart az index meg tobbi? Menjenek haza gyalazkodni!
heizer
2018. szeptember 18. 10:43
Félelmetes, hogy a halivúdi szar filmek szintjén mozgó történelmi tudású emberek mekkora véleményvezérek e kis hazában. És hogy néha mekkora ostobaságokat beszélnek. 1. A Rettenthetetlen-re történelmi fimként és tapasztalásként nem hivatkozunk (mint vérgőzös mese, elég jó) - ugyanis a Mel Gibson alakította főhős éppenséggel minden, csak nem hős, a végén árulónak beállított Bruce pedig a skótok valódi nemzeti hőse. 2. A hazafi c. alkotás ugyanez - vérgőzös háborús eposzként elmegy, de az emberevő és gátlástalan angolok kontra a szabadságukért küzdő egyszerű farmerek az égvilágon semmit sem jelent történelmileg, illetve igen: konkrétan nem igaz. Ezek propaganda filmek. A szabadságvágyat és a történelmi hősiességet adják el hazug konzumtermékként, meghamisítva a valót. 3. Maradjunk annyiban, hogy a Rákóczi szabadságharc egyoldalú beállítása jó kurucokra és gonosz, sőt hazaáruló labancokra szintén teljes történelmi tévelygés, bár annyira talán nem, mint az előző két film által sugallt kép. 4. A Sargentini jelentést megszavazók nem hazaárulók! Hagyjuk már ezt a nagy szavakkal dobálózást, mit fogunk mondani azokra, akik valóban hazaárulók??? Ettől függetlenül végtelenül ostoba alakok. De ez azért még nem hazaárulás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!