Gyurcsány: Az Orbán-kormányt a történelem poklára kell juttatni

2018. szeptember 18. 19:55

A Demokratikus Koalíció kedd este demonstrációt tartott Budapesten. Itt fogalmazott úgy Gyurcsány Ferenc pártelnök, hogy a kormánynak a „történelem poklára” kell jutnia. A DK elnöke azt is kifejtette, hogy Magyarországon diktatúra van.

2018. szeptember 18. 19:55

Magyarországon diktatúra van, ezért a Demokratikus Koalíció arra törekszik, hogy az ellenállás kicsiny lángjából nagy tűz gyúljon - jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pártja keddi budapesti demonstrációján.

Gyurcsány Ferenc az Alkotmány utca és Kossuth tér találkozásához „Ellenállás” elnevezéssel meghirdetett tüntetésen hangsúlyozta: az ellenállásnak nem lehet más célja, nem lehet kevesebbel megelégedni, mint új választási szabályok alapján kiírt, új, tisztességes választások kikényszerítése.

Harcolni azért kell, hogy a kormány jusson oda ,ahová való, a magyar történelem poklára" – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke azt mondta: egy diktatúrában a népnek nem csupán joga, hanem kötelessége is elkergetni az emberek ellen kormányzó kormányt.

(MTI)

Összesen 325 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2018. szeptember 19. 16:15
Üzenet Fiamnak! Mikor szavalni -kezdett megrémültem!! ...Valami nagy nagy tüzet kéne rakni!... Ne csináld Ferikém!.. NE TÜZESKEDJ,MERT ÉJSZAKA BEPISILSZ, nappal meg betojsz..! csókol Szerető ANYÁD (bár Szabolcs is megtenné!) Katus!
amarna
2018. szeptember 19. 15:14
ez a vöröképű alkoholista barom nem tud végre már megdögölni????????
kurbitalis
2018. szeptember 19. 13:08
-Jól van, ennyi elég is volt- mondá a Sátán, és a grabancánál fogva visszarántotta Gyurcsányit az üstbe.
syphax
2018. szeptember 19. 10:33
Tulajdonképpen nekünk "jobbosoknak" még talán jó is, hogy VAN. ÉS "ÉGETI MAGÁT" EZ A TRIVIÁLISAN SEGGHÜLYE GYURCSÁNY, ÉS NEM LÁTJA, NEM ÉRZÉKELI ÖNMAGÁRÓL MENNYIRE SÖTÉT, mint az éjszaka. Piszokul megkönnyíti a MI(!!!) helyzetünket--tehát: NEKÜNK, "jobbosokak" tkp, segí, a maga PREGNÁNSAN ORDITÓ hülyeségével--és piszokul MEGNEHEZITI A BALOS SZAVAZÓPOLGÁROKÉT. Akik között--magunk között szólva--viszonylag értelmesek is LENNÉNEK, mint például Dr.László Imre korábbi igazgató főorvos. És szerencsétleneknek--mármint a balos "híveknek"-- muszáj jó képet vágniok ehhez a KLINIKAI KÓRESETHEZ. Nem lehet könnyű..... Némi maliciával azt is mondhatnók: HA NEM LENNE EZ A CSÚCS-HÜLYEÁLLAT GYURCSÁNYI, KI KÉNE TALÁLNI!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!