Varga: Átlagosan 262 ezer forint adót spóroltak a szülők tavaly

2018. szeptember 16. 10:26

Tavaly mintegy 288 milliárd forintot hagyott a kormány a családoknál, 23,5 milliárddal többet, mint 2016-ban. A családi kedvezménynek köszönhetően átlagosan 262 ezer forint adót spóroltak a szülők tavaly – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

2018. szeptember 16. 10:26

A tavalyi 288 milliárd forintos összeg több mint húszszorosa annak, amit a balliberális kormányok az utolsó évükben adókedvezményként adtak a családoknak – tette hozzá a tárcavezető. Kiemelte: évről évre egyre több pénz marad a kisgyermekeseknél, az előzetes számítások szerint a kétgyermekes kedvezmény emelésének és a keresetek folyamatos emelkedésének köszönhetően a családi kedvezmény révén megtakarított összeg az idén meghaladhatja a 310 milliárd forintot is. 

Varga Mihály elmondta: a személyijövedelemadó-bevallások adatai szerint majd minden negyedik magánszemély csökkentette adóját a családi kedvezménnyel.  2011-től 2019-ig - az előzetes számítások szerint - 2250 milliárd forintot hagy a kormány a családoknál adó- illetve járulékkedvezmény formájában. A családi adókedvezmények hazai rendszerét 2011 eleje óta az állandóság és a kiszámíthatóság jellemzi. Az adóügyekben ez mindenkor fontos, és különösen igaz ez azokra az előírásokra, amelyek a gyermekvállalást kívánják elősegíteni, támogatni – fogalmazott a pénzügyminiszter. A nyolc évvel ezelőtti szabályokat felidézve elmondta, hogy 2010-ben még az előző, szocialista-liberális kormány adórendszere volt érvényben, amikor mindösszesen 12 milliárd forintot fordított az állam családi adókedvezményre, és a nagycsaládosoknak járt csupán néhány ezer forintos havi enyhítés.

2017-ben a gyermekvállalás elismert költségeként 288 milliárd forint maradt a családoknál, 23,5 milliárddal több, mint 2016-ban. Technikailag az összeg 80 százalékával a fizetendő személyi jövedelemadót csökkentették az érintettek, a maradék összeggel pedig a járulékot. 2014 óta ugyanis a személyi jövedelemadó mellett az egészségügyi és a nyugdíjjárulékból is levonható a családi kedvezmény, utóbbi címén tavaly 56 milliárd forint maradt a családoknál – részletezte a bevallási adatokat Varga Mihály. 

A tavalyi év nagy nyertesei a kétgyermekesek voltak, akik 2017-ben 60 ezer forinttal költhettek többet gyermekeikre, mint egy évvel korábban. Varga Mihály megjegyezte, hogy a kétgyermekesek családi adókedvezményének 2016 és 2019 közötti duplázása - mely szerint jövőre már havi 40 ezer forint lesz a kétgyermekes szülőknél hagyott összeg - demográfiai szempontból is lényeges lépés lehet. 

Varga Mihály emlékeztetett, hogy ez volt a második olyan év, amikor a szerzett jövedelmek bevallásával a magánszemélyeknek nem kellett bíbelődniük. A tavaly szerzett jövedelmekről az elszámolást ugyanis a NAV mintegy 5 millió állampolgárnak készítette el.

(MTI)

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2018. szeptember 16. 18:24
2000-tól, 2017-ig ennyvel drágult Magyarország az EUROSAT szerint: élelmiszer................120,3 % ital,dohányáru..........220,4 % ruha,cipő.................. 25,2 % ház, lakás.................139,3 % bútor, lakber............. 22,9 % orvos,gyógyszer......156,8 % szállítás,fuvar.......... 64,6 % kommunik,tel.stb.... 9,2 % sport........................ 53,3 % tanulás,iskola.......... 122,6 % étterem,hotel........... 158,5 % És vannak 6000, 10000, 28500 nyugdíjak. A fizetések meg 80000 - 160000 a tömegnek Akkor itt milyen életszínvonal van a XXI. században ?
polkistvn
2018. szeptember 16. 16:07
Van baj az iras ket szamadataval is. A kiemelt mondatokban olvashato, hogy tavaly 288 milliard matadt a csaladoknak, s ez a szuloknek atlagosan evi 260 000 Ft-os megtakaritast azaz tobblejovedelmet jelentett. Nem derul ki azonban, hogy ez szulokent vagy csaladonkent ertendo-e. Nem mindegy. Ha csaladonkent, akkor hiba van a szamokban, mert ugy kb 1,1 millio csaladot jelentene. Ennel alig tobb a jelenleg kozoktatasban tanulo fiatalok szama, s ha nem vennenk hozza az iskolakor elottieket, akkor csaladonkent atlagosan egy gyereket jelentene. Ha hozzavesszuk a mintegy felmillionyi iskolaskor elottieket, akkor pedig 1,5 a csaladonkenti gyerekek atlaga. Ekkor az egy gyerekre juto havi osszeg 14 000 Ft koruli lenne. Ha azonban szulonkent kell ertelmezni, akkor majdnem felezni kell a csaladok szamat, s akkor 28 000 Ft lenne az atlag harom gyerkkel rendelkezo csaladokban az egy gyerekre juto havi osszeg. Mivel azonban sejtjuk, hogy a valosagnak az atlag 1,5 gyerek jobban megfelel, azt lathatjuk, hogy a gyerekenkenti atlagos havi adokedvezmeny inkabb a 14 000 Ft koruli osszegnek felel meg. Evente meg ez is 170 000 ft gyerkenkent, de ingadozik a gyerekenkenti 100 000 es 400 000 kozott. De csak akkor, ha legalabb egyik szulonek van hivatalos jovedelme. Ha egyiknek sincs, illetve amelyik honapban egyiknek sincs, akkor (abban a honapban) nincs adokedvezmeny.
pemete jakab
2018. szeptember 16. 11:27
"Tavaly mintegy 288 milliárd forintot hagyott a kormány a családoknál" Viszont többet mondana, ha azt is elmondaná, hogy ha 10 jövedelemkategóriába osztjuk a családokat (tehát minden csoportba a családok 10%-a tartozik), akkor melyik csoportra mennyi esik. Mert lehet, hogy az alsó 10% szinte semmit nem kap, míg a felső 20% a a 288 milliárdnak jelentős részét kapja. vagyis oda megy a pénz, ahol eleve több van.
jenggot
2018. szeptember 16. 11:02
Ha nem tehet róla akkor minek pofázik hazugságokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!