Válságtervet dolgozott ki az ENSZ az idlíbi menekülthullám esetére

2018. szeptember 13. 18:01

Akár a 900 ezret is elérheti az Idlíbből menekülők száma az ENSZ szerint.

2018. szeptember 13. 18:01

Akár a 900 ezret is elérheti az Idlíbből menekülők száma az ENSZ szerint, ha Damaszkusz és szövetségesei megindítják a kormányellenes lázadók utolsó enklávéja elleni támadást – mondta egy csütörtöki sajtótájékoztatón az ENSZ szíriai humanitárius koordinátora.

Válságtervet dolgoztunk ki, hogy akár 900 ezer embert is el tudjunk szállásolni, de reméljük, erre nem lesz szükség – közölte Panos Moumtzis koordinátor és hozzátette, hogy az ENSZ már megadta a térségben működő katonai egységeknek 235 iskola, kórház, élelmiszerraktár és menekülttábor gps koordinátáit.

Moumtzis idézte továbbá egy orosz diplomata szavait is, aki úgy fogalmazott, hogy jelenleg minden módon megpróbálnak békés megoldást találni a helyzetre. „Egyáltalán nem azt mondom, hogy teljesen felkészültünk” – folytatta nyilatkozatában Moumtzis. „De ami a legfontosabb, mindent megteszünk, hogy a lehető legfelkészültebbek legyünk.”

A lakhelyüket elhagyni kényszerülő idlíbiek alapellátásának a költségeit a szervezet 311 millió dollárra becsüli. Idlíb a lázadók utolsó bástyája Szíriában, a szíriai kormányerők pedig Oroszországgal és Iránnal karöltve a tartomány visszafoglalását célzó offenzívára készülnek. Az Anadolu török hírügynökség legutóbbi információi alapján a térségben ugyanakkor a felkelők mellett közel 4 millió civil is tartózkodik. Közülük 2,4 millióan korábbi helyi lakosok, 1,3 millióan pedig a hét és fél éve tartó szíriai polgárháború alatt menekültek Idlíbbe.

A Szíria északnyugati részén zajló összecsapások miatt szeptemberben már 38.500 ember kényszerült otthona elhagyására, közölte csütörtökön az az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA). Ez körülbelül tízezerrel több, mint amennyit a szervezet  a hét elején jelentett be.

Közülük az OCHA szerint négyezer ötszázan  szeptember 10 és 12 között, egy rövidebb fegyvernyugvás idején, hazatértek otthonaikba. A szervezet további információi szerint az otthonaikat elhagyók nagy része Idlíb tartomány Dzsiszr as-Sogúr nevű városából való.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2018. szeptember 13. 22:37
Ildib messze van. Hány biztonságos országon vágtatnak majd keresztül? Szebb Jövőt!
Akitlosz
2018. szeptember 13. 20:34
Kevés még a terrorista mi? A nyugat, a NATO az ENSZ a terrorizmust támogatja. Éppen ideje, hogy Szíria Oroszország segítségével felszámolja ezeket a gyereklefejezős szemétládákat. Eddig is mindig túl engedékenyek voltak, folyton hagyják a terroristákat szabadon elvonulni máshova a NATO nyomására. (A terroristák között amerikai tanácsadók is vannak és nem akarják, hogy lebukjanak.) Jobb lenne, ha végre megsemmisítenék a terroristákat, hogy ne folytathassák sehol máshol!
zakar zoltán béla
2018. szeptember 13. 19:51
Micronykaka
Edvind Johnsson3.0
2018. szeptember 13. 19:43
Egyszerű a terv, irány Ejrópa.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!