Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Európa németizálása

2018. szeptember 13. 12:53

Merkelnek szüksége van arra, hogy Orbán Viktort kiiktassa, eltávolítsa az útjából és mindenki számára világossá tegye: Európában Merkel, csakis Merkel az úr.

2018. szeptember 13. 12:53
Schmidt Mária
Látószög

„Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy mindez arról a sok közhelyes idiótaságról szólt, amit ebbe a jelentésnek nevezett irományban a süllyesztőbe küldött hölgy összehordott. (Róla majd gondoskodik valamelyik Soros-alapítvány, nem kell a megélhetéséért izgulnunk.) De akkor miről szól ez az egész?

Arról, hogy Angela Merkel belpolitikai szorult helyzetéből egy Európán keresztül vezető átkaroló hadművelettel akar kitörni. Ehhez pedig szüksége van arra, hogy Orbán Viktort kiiktassa, eltávolítsa az útjából és mindenki számára világossá tegye: Európában Merkel, csakis Merkel az úr, aki vele szembemegy, annak annyi. Vagyis nem marad megtorlatlanul, hogy Orbán szembeszállt vele a migráció ügyében, és főleg, hogy szembe szegült vele az Unió föderalizálásának kérdésében, vagyis a nemzetek Európáját képviseli. Orbánnal szemben tehát példát kellett statuálni. Senki nem mondhat Angela Merkelnek következmények nélkül nemet, szólt a tegnapi és mai Magyarország elleni eljárás. A kérdés tehát mára a Merkel vagy Orbánra egyszerűsödött le.

Erre a kérdésre válaszolt az Anschluss 2.0 -ra készülő, Ausztriát képviselő Kurz kancellár és a már említett bajor Manfred Weber is, akinek Merkel a következő Bizottsági elnöki posztot ígérte be, amikor Merkel mellé álltak. Macron elnök tehát rosszul ítélte meg a helyzetét, amikor Orbánban nem a szövetségesét, hanem az ellenfelét vélte felfedezni. Ha ugyanis a nemzetállamok Európájával szemben a német vezetés alatt álló föderális elgondolás nyer, márpedig azt más nem vezetheti, mint a németek, akkor Franciaország hiába vívott két világháborút a német dominancia ellen, most önként aláveti magát neki. A Brexit és az Északi Áramlat 2-ben való orosz ̶ német összegyógyulás ugyanis igencsak megerősítette a németek pozícióját. Franciaországnak nem marad más esélye, mint a közép-kelet-európai országok és az USA, amely szintén ellenérdekelt lehet.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Európai téridő
2018. szeptember 15. 08:39
Azért akárhogy kapálóztok, van benne valami. Remélhetőleg a belnémet helyzet betesz egy ilyenfajta ambíciónak. AfD, Chemnitz, volt NDK és miegyéb.
matykox
2018. szeptember 14. 19:36
Scmidt Asszony, le a kalappal. Nagyon érdekes gondolatok, még ha - a dologból adódóan - van benne egy csomó hipotézis is. De elegáns, és el lehet gondolkozni azon, hogy egy nagy politikai machinátor (AKA Merkel Angallah) kettős-hármas játékai és hazugságai milyen erővel lesznek rákényszeríthetőek a saját alattvalóira - a németekre. Meglátjuk! Ahogy azt is, hogy MAcron észbekap-e, a saját mikronizálását megelőzendő?
Csigorin
2018. szeptember 14. 10:41
Csakhogy Macron tavolrol sem a francia nemzeti erdekeket kepviseli, hanem a liberalista ideologiat nemzeteken felul igazi internacionalista modon. Ezert fedezte fel Orbanban az ellenseget (a maga nezopontjabol amugy teljesen helytalloan)
Vakfolt
2018. szeptember 14. 10:21
A franciákat köszi inkább ne, ha egy mód van rá, pont olyan tetvek mint a románok vagy az osztrákok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!