Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Chilében engedélyezték a transzneműeknek nevük és nemük hivatalos megváltozatását

2018. szeptember 13. 09:18

Moreira konzervatív szenátor családokat megosztó „aberrációnak” minősítette a jogszabályt.

2018. szeptember 13. 09:18

A chilei törvényhozás szerdán megszavazta, hogy a 14 éven felüli, magukat transzneműként azonosító állampolgárok megváltoztathassák nevüket és nemüket a hivatalos okmányokban. A törvényt a hatályba lépéshez Sebastian Pinera jobbközép elnöknek 30 napon belül alá kell írnia.

A jogszabályt először 2013-ban terjesztették be, és heves vita tárgya volt a hagyományosan konzervatív, többségében katolikus keresztény dél-amerikai országban.

A szerdán elfogadott, az utóbbi 5 évben módosított jogszabály kiköti, hogy a 14 és 18 év közötti fiataloknak szüleik vagy törvényes gyámjuk beleegyezése kell ahhoz, hogy adataikat beállítottságuknak megfelelően megváltoztassák.

Ivan Moreira konzervatív szenátor családokat megosztó „aberrációnak” minősítette a jogszabályt. Jogvédő szervezetek azonban azzal érveltek, hogy ez a lehetőség befogadóbbá teszi majd az országot. A törvény a nemi identitást úgy határozza meg, hogy egyéni meggyőződés kérdése, ami független a nyilvántartásban szereplő névtől, nemtől, illetve a fizikai megjelenéstől.

Arról azonban nincsenek hivatalos adatok, hogy hány transznemű ember van Chilében.

A Reuters rámutat, hogy a jogszabály egyike a progresszív törvényeknek, amelyeket az utóbbi időben fogadtak el a dél-amerikai országban. Az alkotmánybíróság augusztusban részben feloldotta az abortusztilalmat, a terhességmegszakítást törvényesen el lehet végezni, ha a nőnek veszélybe kerül az élete, a magzat életképtelen, vagy a terhesség nemi erőszak következménye.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2018. szeptember 13. 20:27
Csalók. Becsapják a környezetüket és magukat is. Lassan értelmetlenné válnak a férfi és a női sportok, ha akármelyik agyilag beütéses férfi nőnek adhatja ki magát, amit a hatóságok kötelesek elfogadni.
lynx
2018. szeptember 13. 12:19
Tehát, ha egy buzinak letépik a tökét, miután átminősíttette magát nővé, az nem bűncselekmény, mivel neki ugyebár nincs is töke.
Megtalálta
2018. szeptember 13. 10:57
"A törvény a nemi identitást úgy határozza meg, hogy egyéni meggyőződés kérdése..." Miközben meg ez nyilvánvalóan nem így van. Mostanában a ballibek szeretik provokálni ezzel a jobboldalt (egy percig nem hiszem el, hogy balleréket érdeklik a transzneműek). Sebaj, a jobboldal majd, cserébe ezért sok jóért, megszünteti ezt a fasságot.
Negue
2018. szeptember 13. 09:44
Lerágtam a körmöm, úgy vártam erre a hírre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!