Orbán hősnek mutatja magát

2018. szeptember 12. 07:46

A meccs távolról sincs még lejátszva.

2018. szeptember 12. 07:46
Gyükeri Mercédesz
HVG

„Megelőlegezte magának a bukást Orbán Viktor a Sargentini-jelentésről szóló szavazás előtt, ám a meccs távolról sincs még lejátszva, és úgy tűnik, az igazi küzdelem egyáltalán nem ér véget az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén.

A fő probléma azonban nem ez lett: Manfred Weber, a néppárt frakcióvezetője két területen – a civil szervezeteket megbélyegző törvények és a lex CEU ügyében – várt el kompromisszumkészséget Orbán Viktortól, ezt azonban nem kapta meg. És mivel Manfred Weber éppen arra készül, hogy pártja jelöltje lehessen az Európai Bizottság következő elnöki posztjára, ehhez pedig hallatnia kell a hangját, ezt szóvá is tette. Az egyeztetés után közölte, hogy a Sargentini-jelentés támogatására adja le a szavazatát.

Ez önmagában nagy pofon Orbánnak, egyrészt mert Weber pártjával, a bajor CSU-val jó viszonyt ápol, és azért is, mert mindeddig maga Weber is engedékenynek mutatkozott vele szemben. A blamát enyhítendő azért arra jutott a képviselőcsoport vezetése, hogy mindenkinek a lelkiismeretére bízzák a döntést – csak hogy még nehezebb legyen jósolni.Kivéve persze azoknál a néppárti csoportoknál, amelyek már eddig is elköteleződtek valamely oldalon. Silvio Berlusconi – egy újabb Orbán-szövetséges – pártja, a Forza Italia néppárti frakciótagjai például a Fidesz oldalán, a lengyelek, az osztrákok pedig Sargentinién. A Fidesz kizárását korábban felvető hollandok esetében is ez utóbbi tűnik valószínűnek.

És a többiek?

Nagy meglepetés aligha várható: a második legnagyobb frakció, a baloldal, a liberálisok és a zöldek – Sargentini pártja – támogatják a magyar kormány elleni eljárás elindítását, a szélsőséges EU-ellenesek aligha. A kép azonban távolról sem fekete-fehér, elég felidézni Balczó Zoltán jobbikos képviselő felszólalását, amelyben ugyan elítélte a jelentést, ám a sajtószabadság eltiprása miatt az Orbán-kormányt kritizálta – végső soron pedig tartózkodást ígért. (Hétfőn kiderült az is, hogy ez nem számít bele a szavazati arányba, demonstrációnak mindenesetre kiváló.)

Mi lesz a szavazás után?

Orbán Viktor már-már apokaliptikus képet vázolt azzal, hogy 
1. az EP-ben meglesz a szükséges többség
2. ezek után az EPP felfüggeszti a Fidesz tagságát.

Utóbbi veszély egyelőre úgy tűnik, hogy elhárult, ám az kérdéses, hogy igaza lesz-e Orbán Viktornak, aki este, az EPP üléséről azzal távozott: „Meg akarjuk nyerni, az EP-választást és az Európai Néppárttal együtt meg is fogjuk”. A szavazás tétje ugyanis az ő szemében csak látszólag az, hogy a 7. cikk szerinti eljárás eljut-e valamely, a kormány számára is veszélyes állapotba. Igazából attól tarthat, hogy az általa is annyira fontosnak tartott jövő évi európai parlamenti választás után is a győztes oldalon marad-e. Erre nyilván több esélye van az Európai Néppárton belül, mint bárhol máshol – a behódolás helyett azonban igyekszik az élére állni a pártnak, amelynek jelenleg éppen ő a fekete báránya.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2018. szeptember 12. 21:13
Majd a migránsok csinálnak neked olyan gyükeri kezelést hogy csak na.
Európai téridő
2018. szeptember 12. 20:06
A budapesti amerikai nagykövet szerint a CEU-ügy megnyugtatóan rendeződik, akkor mit értett félre Weber?
nyugalom
2018. szeptember 12. 12:58
Kinek drukkol ez a hazatlan arulo?
olvasó 4
2018. szeptember 12. 12:43
Sajtószabadság eltiprása? Vicces. Magyarországon még a gyökerek is írogathatnak és még meg is jelenik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!