Devizaügyben nem tárgyal a Fidesz az ellenzékkel

2018. augusztus 16. 18:32

Nem vesz részt az ellenzék devizahitelesekről szóló parlamenti ülésén a Fidesz, de az ápolási díjak változtatásáról már egyeztetnek – derült ki a csütörtöki pártközleményből.

2018. augusztus 16. 18:32

A Fidesz-KDNP és a kormány nem vesz részt az ellenzéki pártok által kezdeményezett parlamenti ülésen – közölte csütörtök este a párt.

Egyértelmű, hogy a devizahitelezési válságért felelős baloldali pártok egy öncélú politikai akcióhoz akarják felhasználni a devizahiteleseket. Fellépésük rendkívül hiteltelen, hiszen amikor az Országgyűlésben csökkenthették volna a bajba jutott családok terheit, akkor nem tették. Hozzáállásukról sokat elárul, hogy a szocialisták, a Jobbik és az LMP politikusai még a forintosítást sem szavazták meg. A kormány számos intézkedést hozott a devizahiteles családok megsegítésére: bevezette az árfolyamgátat, forintosította a devizahiteleket, lehetővé tette a végtörlesztést, és elszámoltatta a bankokat – írják a közleményben.

Hozzáteszik: az ápolási díj emelésével kapcsolatban már zajlanak az egyeztetések a szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel. Ennek eredményeként ősszel megszülethet a kormánydöntés az emelésekről. Közös érdek, hogy a nehéz helyzetben lévő családok szociális biztonságát erősítsük. Ezt az elkötelezettséget mutatja az is, hogy a legsúlyosabb állapotú hozzátartozót gondozók ellátása (a kiemelt ápolási díj) 2010 óta 63 százalékkal nőtt.

Pénteken ellenzéki kezdeményezésre rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Amennyiben a Ház határozatképes lesz, és elfogadja a tervezett napirendet, két javaslatról tárgyalhat: az egyik az ápolási díj emeléséről szól, a másik a devizahitel-károsultak segítését célozza.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2018. augusztus 17. 11:13
Az ellenzék EGYMÁS KÖZÖTT "tárgyaljon meg akármit, amit csak akar"--mi majd hallgatunk: "BESZÉLJ BOLOND ÉN HALLGATOK" alapon. Oszt' maj' ha elunták,.....hazamennek. És így a dolog rendbe' is lesz.
Paxillus
2018. augusztus 17. 09:19
Ugyanakkor a probléma létezik. Most követi el a Fidesz az egyik következő hibáját. Ugyanis a valódi segítségre szorulók azok, akiknek nem volt miből kivásárolni a hitelüket anno az első mentésnél. Mondom ezt úgy, hogy az MSZP-vel én sem ülnék le ezt megtárgyalni. Ugyanakkor pontosan tudom, hogy ez igen súlyos probléma lesz a közeljövőben.
Magyarok Pásztora
2018. augusztus 17. 03:32
Ezekkel????. Targyalni????? Hat jo nagy hulyek lennenek! Es btw miert kellene kozpenzbol kimenteni a komcsiszavazo adosokat?
zakar zoltán béla
2018. augusztus 16. 20:42
Mindhármótokkal egyetértve! Ebben a témában az ellenzéknek POFA BE!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!