Közigazgatási bíróságok: a kormány azt csinál, amit akar

2018. augusztus 15. 22:39

Félő, hogy azért hoznak létre új testületet, hogy a hatalmat birtoklók által favorizált döntést lehessen hozni.

2018. augusztus 15. 22:39
Kiss Soma Ábrahám
Mérce

„Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke szerint hazaárulók a bírák, akik nem értenek egyet a kormány egyik régóta tervezett, és a gránitszilárdságú alaptörvény hetedik módosításával immár alaptörvénybe foglalt intézkedésével, a közigazgatási bíróságok szervezeti önállósításával.

Erős vád ez az igazságszolgáltatási rendszer egyik kulcspozíciójában lévő tisztviselőtől. Érdemes megvizsgálnunk, milyen hazafogalommal és milyen árulásfogalommal magyarázható ez a megbélyegzés, és mit fog jelenteni a Trócsányi László igazságügyi miniszter által »kétfejűnek«, nevezett, a jogállamiságot védőként aposztrofált igazságszolgáltatási rendszer, ami ellen az »árulók« tiltakoztak.

Ugyanitt képet kaphatunk a Fidesz jogállam-értelmezéséről is. Közigazgatási ügyekben eddig is külön bíróságok hoztak döntéseket.

Jelen újítás lényege, hogy míg eddig a feljebbviteli szervek az általános bíróságok voltak, az elfogadott alkotmánymódosítás szerint a közigazgatási rendszerrel összefüggő ügyeket tárgyaló hatóságokat teljesen leválasztják a meglévő rendszerről.

Magyarán rendes bíróságoknak és a Kúriának ezentúl nem lesz ráhatása ezen ügyekre, az új rendszer legfelsőbb szerve a Közigazgatási Felsőbíróság. Ez a felállás több helyen működik szerte a világban az adott politikai rendszer jellegétől függetlenül, és ahogy korábban mi is írtuk, nem feltétlen rossz.

Nálunk azonban félő – bár nyilvánvalónak is tarthatjuk, mindenki válassza ki az ízlésének megfelelőt –, hogy azért hoznak létre új testületet, hogy amennyiben az államigazgatásban kétes döntéseket hoznak (miniszterelnöktől a martonfai jegyzőig) el lehessen sikálni az ügyeket, vagy a hatalmat birtoklók által favorizált döntést lehessen hozni bírósági eljárás címén. Hogy gyakorlatilag minden döntéshozó, minden hatóság a nagybetűs JOG-tól felvértezve tehessen meg bármit, aminek épp szükségét érzi az adott pillanatban, és fel se merülhessen a felelősségre vonás lehetősége – például minden közbeszerzés támadhatatlan legyen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2018. augusztus 16. 19:22
Kisfiam! Csak Magyarországon vannak közigazgatási bíróságok? Válaszolj! Aztán ha van BÁTORSÁGOD,megbeszéljük!!
Sörgyári megálló
2018. augusztus 16. 14:39
Félő, hogy azért hoznak létre új testületet, hogy a hatalmat BITORLÓK által favorizált döntést NE lehessen hozni.
nyugalom
2018. augusztus 16. 13:26
Ez nem magyar találmány, tessenek már tájékozódni!
zakar zoltán béla
2018. augusztus 16. 11:50
Te..........
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!