Visszavonul Alonso az idény végén

2018. augusztus 14. 18:28

A Forma-1-es pilóta az IndyCarban folytatja.

2018. augusztus 14. 18:28

 A kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso az idény végén visszavonul a Forma-1-től.

A McLaren csapat honlapjának keddi beszámolója felidézi, hogy a tapasztalt versenyzőnek a mostani a 17. idénye az autósport elitsorozatában. Eddig 303 futamon indult, 22 alkalommal rajtolhatott az első helyről, 32-szer győzött és összesen 97-szer állhatott a dobogóra. Amikor 2005-ben először lett világbajnok, ő volt a szakág történetének legfiatalabb vb-győztese, egy évvel később pedig megvédte címét. A jelenlegi szezonban 12 futam után a pontverseny kilencedik helyén áll. Forma-1-es pályafutását 2000-ben a Benetton tesztpilótájaként kezdte, majd a Minardi- és a Ferrari-csapat tagja volt. A Renault és a McLaren színeiben két-két alkalommal is szerepelt.

Fernando Alonso úgy fogalmazott, hihetetlen idényeken van túl, amelyeknek minden percét élvezte, ennek ellenére eljött az ideje a váltásnak. Köszönetnyilvánításai után hozzátette, a mostani szezon hátralévő részében nagyobb elkötelezettséggel és szenvedéllyel versenyzik majd, mint valaha. Alonso elárulta, döntését már néhány hónappal ezelőtt meghozta, és arról is beszélt, új, izgalmas kihívások, új kalandok várnak rá. Bár ezekről konkrétan nem beszélt, minden bizonnyal az amerikai IndyCar sorozatban folytatja, amelynek egyik tavalyi futamán – a legendás Indy 500-on – már részt vett.

Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója leszögezte, Alonso a Forma-1 kiemelkedő, emblematikus személyisége, generációjának vitathatatlanul az elsőrangú képviselője, aki manapság van pályafutása legjobb formájában.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
westend
2018. augusztus 14. 21:08
Ahogy Hamilton jó lóra tett a Mercivel, Alo pedig annyira rosszul döntött a Mekivel. Nem csoda, ha belefáradt. Technikai sportban a tehetség kevés a sikerhez.
3M..
2018. augusztus 14. 18:36
Régebben nem kedveltem, mára ez viszont már megváltozott. Kár hogy az F1-et abbahagyja, de legalább egy másik ágban még láthatjuk. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!