Az Ady gimnázium ügy tanulsága

2018. augusztus 14. 13:20

Megaláznak embereket, karrierekbe rondítanak és cselekvőképtelennek látják a helyi közösségeket.

2018. augusztus 14. 13:20
Rutz Tamás
Rutz Tamás blogja

„Itt nem csak egy személyi döntésről szól a történet. Számos más esetben, gondolva akár a Debreceni Egyetem mostani rektorának megválasztására, a kormánypárt a tényleges lokálisan jelen lévő érintettek megkerülésével hozza meg döntéseit, teljesen figyelmen kívül hagyva a »semmit rólunk, nélkülünk« elvét. Egyszerűbbre fordítva mondhatjuk: megválasztott képviselőink magasról tesznek az őket megválasztók érdekeire. Pedig a helyben élők tudják tudatosan saját érdekeiket artikulálni. Ők ismerik a szereplőket, személyes kontaktusban vannak velük. Rajtuk csattan a következmények ostora ha hibás döntés születik. Aki látta Türk László pályázatát, az megértheti, hogy nem csak személyes szimpátiából támogatja a közösség Rózsavölgyi Gábor maradását. A szülők, tanárok és diákok nem politikai szempontokat vettek figyelembe. Hanem azt, hogy egy fejlődő és szakmailag megfelelő oktatási intézményben kapjanak helyet. A politika pedig bedobja őket a »sorosbérenc hazaáruló« propaganda hazugságába. Pedig ők ebben talán nem is akartak részt venni. Megaláznak embereket, karrierekbe rondítanak és cselekvőképtelennek látják a helyi közösségeket. Felelős kormányzat ilyent nem tehet, hiszen ez saját népüknek meggyalázása.

2019 önkormányzati választásain talán ezt kéne észben tartani döntéseinknél. Kompetens és megfelelő embereket válasszunk, akiket nem gombnyomó robotként használnak fel a saját közösségük ellen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hunyadi Mátyás
2018. augusztus 15. 16:56
Pártember, kinéz magának egy állást, kifúrja azt aki évtizedek óta becsületesen dolgozik ott, beleül, és lassan szétrohaszt maga körül mindent.
Óbor Dezső
2018. augusztus 14. 20:05
Egy komcsinak lejárt a mandátuma, és nem nevezték ki újra, ó micsoda skandallum, most jön a szokásos liberális kommunista ajjajjvékolás....itt a világ vége!!
GV0917
2018. augusztus 14. 19:32
A debreceni Ady Endre gimnázium azóta vívja külön háborúját-mióta egy "vidéki gimnázium"két tannyelvű intézménnyé avanzsált- mert nyert a pályázaton. Nem akarom ragozni...falusi buták, kretének, nincsenek biztosítva a személyi feltételek...na aki tudja, hogy EZ A DARÁZSFÉSZEK-annak érthetővé válok a sokéves kutya- macska háborúság. Mindegy, hogy kockás inget, vagy a piros, fekete. kék, zöld "láthatósági mellényt viselnek" Rögtön a DONGÓT DALOLJÁK! /Debrecenben kidobolták, Hogy a Dongót ne dalolják! Csak azért is Dongó! Hej, diri düre dere Dongó./

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!