Egy lépéssel közelebb került a rendőrség a Fenyő-gyilkosság megoldásához

2018. augusztus 14. 19:52

Az alvilág rettegett bérgyilkosa, Jozef Rohác kedden bevallotta: ő ölte meg Prisztás Józsefet, az éjszakai élet ismert figuráját. Rohác beszélt a Fenyő-gyilkosságról is. Lassan oszlik a köd a 90-es évek alvilági leszámolásai körül.

2018. augusztus 14. 19:52

Jozef Rohác kedden beismerte a rendőrségen, hogy több mint két évtizede ő ölte meg Prisztás Józsefet – mondta Fülöp Tamás ügyvéd, a szlovák férfi védője az MTI-nek, az Index információját megerősítve.

A más ügyben kiszabott jogerős életfogytiglani szabadságvesztését töltő Rohác perújítási eljárás keretében kedden a Nemzeti Nyomozó Irodán többórás vallomást tett. Ennek során a rendőröknek beszélt arról is, hogy ő ölte meg Prisztást 1996-ban, eszerint az ebben az ügyben jogerősen elítélt H. István ártatlanul ül. Az ügyvéd ismertetése szerint Rohác a rendőrség elmondta: egy közvetítőtől úgy tudja, hogy az alvilágban ismert Prisztás megölésére az orosz-ukrán maffiától jött a megbízás.

A védő elmondta azt is: Rohác szerint, ahogy a Prisztás-gyilkosság ügyében, ugyanúgy a két évvel későbbi Aranykéz utcai robbantás, illetve Fenyő-gyilkosság ügyében sem sikerült a hatóságoknak kideríteniük az igazságot.

A négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő János médiavállalkozó sérelmére elkövetett gyilkosság ügyében Rohácot tettesként életfogytiglanra ítélték azzal, hogy leghamarabb 30 év múlva vizsgálható a 62 éves férfi feltételes szabadlábra bocsátásnak lehetősége. Az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás-gyilkosság ügyében felbujtóként súlyos büntetést kapott Portik Tamás, az 51 éves férfinek még legalább 10 év van hátra jogerős szabadságvesztéséből. A Fenyő-gyilkosság ügyében idén áprilisban felbujtóként meggyanúsították Gyárfás Tamás sportvezetőt, aki azonban tagadta bűnösségét.

Prisztás József vállalkozót, a rendszerváltás utáni éjszakai élet egyik jelentős szereplőjét, 1996 november 1-jén lőtték le Budapesten, az utcán, amikor autójába szállt be. A tettes kerékpárral menekült el a helyszínről.

(MTI)

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gin74tonic
2018. augusztus 15. 00:45
Na de uraim. Azert mert valaki eletfogytos akkor neki mar minden mindegy? Dehogy. Vannak szulei, testverei, azok elni szeretnenek es/vagy kis penz jol jonne nekik, stb... abszolute nem mindegy mint mond-tesz-bizonyit Rohac bent. Megjegyzem, ilyenkor a birok is tudjak hogy egy esetleges hamis tanuzason kapott eletfogytos “ez nem jott be” vallranditassal szokott visszamenni a cellaba, de bizonyos korulmenyek kozott ( es ez fontos ) hallgathatnak ra. A kerdes: akarnak e hallgatni. Leirom hulyek szamara is: aki megfizeti rohac velemenyet az jon jol ki az ugybol, jelenleg Gyarfasnak all a zaszlo, itt o az egyetlen aki sokat tud bukni es ( rohac szerencsejere ) sokat is tud aldozni hogy rohac “jol emlekezzen”.
Akitlosz
2018. augusztus 14. 21:13
"Egy lépéssel közelebb került a rendőrség a Fenyő-gyilkosság megoldásához" Amennyiben? Mennyiben? Milyen lépéssel? Egy szót nem ír a cikk arról, ami a címe. Ez persze nem meglepő.
fakutya Bobber
2018. augusztus 14. 21:06
Tasnádi: 12 milliót kaptam Fenyő megölésére - és ezt simán elhiszik neki? Márminthogy viccolt?
írmag
2018. augusztus 14. 20:53
Egy kis szőkített olajat kell önteni az ocsmányul megszervezett privatizáció tűzére, már a vörös izzás miatt is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!