Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Újabb határt lép át a kormány

2018. augusztus 10. 16:38

Sem az ELTE, sem a CEU nem kommentálta hivatalosan a tervet. A CEU tanára, Pető Andrea viszont kemény üzenetet küldött a Facebookon.

2018. augusztus 10. 16:38
Windisch Judit
HVG

„Egy darabig csönd volt a képzés körül, majd a Figyelő listázása hozta újra terítékre a gendertémát. Miután a kormány úgy döntött, a jövőben a Palkovics vezette minisztériumon keresztül kapnak kutatási pénzt az MTA kutatóintézetei, a Figyelő felhozta, az adófizetői pénzekből fenntartott műhelyekben van olyan munkatárs, aki akadémiai keretek között évek óta nem publikált, de az is kiderül, hogy feltűnően népszerű a gendertéma, illetve a homoszexualitás kutatása, ahelyett, hogy a demográfiai krízis megoldására, vagy a gyermekvállalás elősegítésére tennének javaslatokat. Vagyis, a »liberális világszemlélet« narratívája alapján dolgoznak társadalomtudósok.

A rendeletmódosítás miatt kerestük Kövér-Van Til Ágnest, de egyelőre nem értük el. Sem az ELTE, sem a CEU nem kommentálta hivatalosan a tervet. A CEU tanára, Pető Andrea viszont kemény üzenetet küldött a Facebookon.

Azt írta, a társadalmi nemek tanulmánya mesterképzés a hatályos előírásoknak megfelelően működik, a képzés tartalmát egy 2016-os Emmi-rendelet a teljes hazai felsőoktatás minden alap- és mesterképzési szak, így a Társadalmi nemek tanulmánya mesterszak tartalmának felülvizsgálatát követően rögzítette.

Amennyiben a készülő rendelet figyelmen kívül hagyná az illetékes szakemberek értékelését (melyet az Emmi még két évvel ezelőtt is megerősített), az azt az üzenetet hordozná, hogy Magyarországon az ideológiai-politikai szempontok felülírják a tanszabadság elvét. A kormányrendelet tervezete felsőoktatásba rendeleti úton való durva beavatkozás, mely komoly elemzés és konzultáció nélkül megszüntetne egy egyetemi szakot, s ez kihatással lehet a magyar egyetemekre, a felsőoktatás minőségbiztosítására és a felsőoktatás nemzetközi kapcsolataira is.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palepoli
2018. augusztus 11. 09:30
Pető a holokauszt és a judaizmus feminista értelmezésének a szakértőjeként manapság már inkább az antigender mozgalmakról publikál a gender szakfolyóiratokban, ahol tárt karokkal várják a antigenderellenes cikkeit. Munkája elismeréseként idén márciusban megkapta az Európai Akadémiák Kulturális Értékteremtésért járó Madame de Staël-díjat a társadalmi nemek és a kortárs európai történelem kutatásában végzett széleskörű tudományos munkájáért. A díjat odaítélő zsűri kiemelte Pető Andrea hozzájárulását a második világháború, a holokauszt és a politikai szélsőségek európai, társadalmi nemek által meghatározott emlékezetének feltárásához. Mi lenne velünk következő publikációi nélkül: "A csúnya asszonyok": Kik voltak a női háborús bűnösök Magyarországon? ÉLET ÉS IRODALOM október 26.: p. 10. (2007) Három háborús bűnös nő élettörténetének tanulsága In: Bartha Eszter, Varga Zsuzsanna (szerk.) Határokon túl: Tanulmánykötet Mark Pittaway (1971-2010) emlékére. 543 p. A „nyilas nők” vizuális emlékezete In: Erdődy Gábor (főszerk), Feitl István, Sipos Balázs, Varga Zsuzsanna (szerk.) Rendszerváltások kortársa és kutatója: Tanulmánykötet Izsák Lajos 70. születésnapjára. 557 p. Leszbikus lehet-e az összekõtõ?: Magyarországi női traumák 1947-ben ORPHEUS: IRODALMI FOLYÓIRAT 8:(1-2) pp. 115-124. (1997) A judaizmus feminista olvasata SZOMBAT 3: pp. 4-6. (1999) Friction Between Communism and Zionism: Zerrieben zwischen Kommunismus und Zionismus BET DEBORA 2: pp. 24-26. (2001) Viva Eszterek! A mexikói zsidó nők helyzete SZOMBAT 10: p. 23. (2002) A "fiúnak nevelt lányok" és a tikkun olam szerepe a magyarországi zsidó nők politikai szerepvállalásában In: Toronyi Zsuzsanna (szerk.) A zsidó nő. 175 p. Budapest: MAZSIHISZ; Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, 2002. pp. 77-89. "Mikor bejöttek a németek, nálunk egy zsúr volt." Előszó Weinmann Éva naplójához: "When the Germans came in, we were having a party." Preface to the Diary of Eva Weinmann In: Weinmann Éva Weinmann Éva naplója, 1941. okt. 10-1945 január 19: The diary of Eva Weinmann, 10 October 1941-19 January 1945. Budapest: Magyar Zsidó Levéltár, 2004. pp. 3-5. (Lauder Javne Könyvek.)
Peter8811
2018. augusztus 11. 08:40
Csak nem a kurva anyád határát lépi át?
szavaztam
2018. augusztus 10. 21:34
szerintem meg piaci alapon mukodjon a gender elmelet kepzesetek... az adot ertelmes kepzesre kell forditani...tudod amibol haszna szarmazik a tarsadalomnak pl orvos stb.
puszika
2018. augusztus 10. 20:17
Pető Andrea? Még majd munka nélkül marad. Mit mondjak, nem ártana megismernie az élet árnyékos oldalát is!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!