Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Az állami önkény az egyetemi oktatást veszélyezteti Magyarországon

2018. augusztus 10. 15:04

A DK szerint tisztességtelen eljárás, hogy az érdeklődő diákoktól elvesznek egy olyan képzést, ami a magyar társadalomnak is hasznára válna.

2018. augusztus 10. 15:04
Demokratikus Koalíció
Demokratikus Koalíció
OS-MTI

„Alig 24 órát kaptak az egyetemek arra, hogy véleményezzék az Emmi és az Igazságügyi Minisztérium rendeletmódosító előterjesztését, amelynek egyik pontja a társadalmi nemek (más néven gender) szakok betiltása. Ráadásul mindezt az augusztusi időszakban, amikor a nyári szabadságolások miatt az egyetemek egyébként sem tudnak érdemben reagálni a döntésre. 

A Demokratikus Koalíció szerint már az is sírnivaló volt, hogy a kormány és a holdudvarához tartozó lelkes ideológiagyártók milyen vehemenciával estek neki egy nyugati országokban teljesen elfogadott tudománynak. Az viszont már tűrhetetlen, hogy a tőlük megszokott, hátulról jövő módon próbálják ellehetetleníteni azt, amiről egyébként szemmel láthatóan fogalmuk sincs, pontosan mi fán terem. A DK szerint tisztességtelen eljárás, hogy az egyetemektől az érdemi reakció vagy tiltakozás lehetősége nélkül vesznek el egy szakot, az érdeklődő diákoktól pedig egy olyan képzést, ami nem mellesleg a magyar társadalomnak is hasznára válna.”

Mandiner éves előfizetés féléves áron!
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Óbor Dezső
2018. augusztus 10. 22:42
.....a DK egy hazaáruló szekta....
szavaztam
2018. augusztus 10. 21:43
a magyar tarsadalopmnak az lenne hasznara ha monjuk csak 'kibaszott jo konyveket irnatok' mellebeszeles helyett...
forsteandretredjemann
2018. augusztus 10. 21:22
DK megszólalt. Ebből a többség számára megint nyilvánvaló, hogy mi a helyes. Vita lezárva. A magyar politikai rendszer a legkiforrottabb. Az ellenzék jól érzi magát. Gazdasághoz és kormányzáshoz bizonyítottan nem értenek, kormányzásnak csúfos bukás lenne a vége megint. Boldogan küzdenek a nácik ellen akik ha nincsenek akkor is vannak. Ellenzékiségbe nem lehet belebukni sem, szép az élet. Annyi szavazójuk mindig lesz, hogy ellenzékben maradjanak. A kormány könnyedén kormányoz. Csak arra kell figyelnie mit mond az ellenzék és az ellenkezőjét csinálni. Ha véletlenül nem egyértelmű akkor a DK megszólal és hátra mutatva elkiáltja magát, hogy előre. Ez a szavazók többségének egyúttal mindig eszébe juttatja, hogy van sokkal rosszabb is. Olajozottan működik ez.
atila68
2018. augusztus 10. 21:18
Annyi a kamu diplomamunkáknak Feri!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!