Hajlék nélkül

2018. augusztus 09. 22:28

Boldogabb, nyugodtabb időben lesz mód a hajléktalanság okait firtatni, lehet majd elemezni az egyes sorsokat, de ennek most nincs itt az ideje.

2018. augusztus 09. 22:28
Vámos Miklós
Népszava

„Nem tehetünk mást, a hajléktalanok számára elfogadható, élhető, használható és (bizonyos mértékig) önálló, bármilyen kicsi, de lezárható lakást kell teremtenünk. Tudom: ez beláthatatlanul nagy költséggel jár, és sokuk talán nem is »érdemli meg«. Csak az ellenségesen ágálók számára megjegyzem: Angliában se hozott annak idején hasznot a csavargók elleni hatósági fellépés és abban a lakosság szerény közreműködése. 

Boldogabb, nyugodtabb időben lesz mód a hajléktalanság okait firtatni, lehet majd elemezni az egyes sorsokat, de ennek most nincs itt az ideje. Most előttünk van egy hatalmas feladat, amely elsőre alig belátható méretű, és valahogyan meg kell oldani. 

Kár, hogy az alaptörvény megfogalmazói és a szöveget elfogadó képviselők nem bíznak a sikerben. Ha az általuk hozott törvénytől szerintük eredmény volna várható, akkor más kifejezéseket találtak volna. Például ilyeneket: az állam köteles emberi módon ellátni elesett polgárait, a helyi önkormányzat az emberhez méltó szállásukról gondoskodik, és csak akkor tilthatja meg a hajléktalanok közterületi jelenlétét, ha már felkínálta a kulturált környezethez méltó lakhatást nekik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2018. augusztus 11. 08:18
Igen? És ki fizeti a révészt? Kibicnek semmi sem drága.
libantkomcsi
2018. augusztus 11. 01:38
Mivel a libsikomcsi politikusok a haza elárulásával vannak elfoglalva, a hajléktalanok rájuk biztosan nem számíthatnak.
balbako_
2018. augusztus 10. 19:02
Miskolcon volt az Avas lakótelep ahol láthattuk, hogy akik ingyen kaptak lakást mit tettek vele.
kaltran
2018. augusztus 10. 13:55
Az ingyen lakás ötlete olyan, mint az ingyen sört mindenkinek. A megoldásterv bugyuta. Mintha azt mondanánk: a vízhiányt úgy kel megoldani, hogy adjunk vizet. Kb. azt javasolja mindenkinek: szerezz úgy lakást, hogy hajléktalannak adod ki magad, s akkor kapsz egyet, mert az "jár". Jó lenne, ha Vámos Miklós múltbéli bölcsességét nem rongálná ilyen szamárságokkal
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!