Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Lefejeztek, keresztre feszítettek és közszemlére tettek egy férfit Mekkában

2018. augusztus 08. 18:28

Szaúdi hagyomány szerint.

2018. augusztus 08. 18:28

Lefejeztek szerdán egy mianmari férfit az iszlám szent városában, a Szaúd-Arábiában található Mekkában, majd holtestét keresztre feszítették és közszemlére tették ki. Ezt a fajta büntetést csak a súlyos bűncselekményeket elkövetőkre szabják ki a szaúdi hatóságok, alkalmazása nem gyakori.

A mianmari Eliasz Abulkalaam Dzsamaliddínt gyilkosságért, betörésért, lopásért és nemi erőszakra tett kísérletért végezték ki. A férfit először lefejezték, majd – a szaúdi „hagyománynak” megfelelően – lefejezett, keresztre feszített holttestét közszemlére tették – írták nyugati hírportálok. 

A halálra ítélt a szaúdi hatóságok közlése szerint betört egy – ugyancsak mianmari – nőhöz, akit halálra késelt. Emellett fegyverek és lőszerek lopásával, egy férfi ellen elkövetett emberölési kísérlettel, valamint egy másik nő megerőszakolásának kísérletével vádolták. A halálos ítéletet az ország legfelsőbb bírósága fenntartotta, a király is támogatásáról biztosította.

A vahhábita (az iszlám egy szigorú, konzervatív irányzata) királyság élen a jár a világon a végrehajtott halálos büntetések számának tekintetében, bizonyos bűncselekmények szinte automatikusan ezt a büntetésformát vonják maguk után. A terrorizmus, gyilkosság, nemi erőszak, fegyveres rablás és drogkereskedelem elkövetőit sújtják életük kiontásával – közölték nyugati hírforrások. 

Nyugati hírportálok rámutattak, hogy Rijád éppen akkor hajtotta végre a széles körben brutálisnak minősített büntetést, amikor diplomáciai vitába keveredett Kanadával emberi jogi kérdések terén. Ezt az váltotta ki, hogy a kanadai külügyminiszter nyilvánosan aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a közel-keleti országban újabb hullámban vettek őrizetbe emberi jogi aktivistákat, és egyben felszólította a szaúdi hatóságokat, hogy azonnal engedjenek szabadon minden békés aktivistát. 

Szaúd-Arábia ezt azonban a belügyeibe való beavatkozásnak minősítette, és megtorló lépéseket foganatosított: kiutasította Kanada rijádi nagykövetét, visszahívta saját képviselet-vezetőjét a kanadai fővárosból, Ottawából, befagyasztotta a két ország közti kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatokat, felfüggesztette a diákcsere-programokat, törölte kanadai repülőjáratait, és megszakította minden orvosi kezelési programját is Kanadával.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illesl
2018. augusztus 10. 13:52
VALAHOL MEGBOMLOTT VALAMI A VILÁGBAN. Adott egy bűntény: 1.) "A halálra ítélt a szaúdi hatóságok közlése szerint betört egy – ugyancsak mianmari – nőhöz, akit halálra késelt. Emellett fegyverek és lőszerek lopásával, egy férfi ellen elkövetett emberölési kísérlettel, valamint egy másik nő megerőszakolásának kísérletével vádolták. A halálos ítéletet az ország legfelsőbb bírósága fenntartotta, a király is támogatásáról biztosította." 2.) A szaud-arábiai hatóságok nyomozást folytattak, bíróság elé állították a bűntettek elkövetőjét, a szaudi törvények szerint halálraítélték. A kegyelmi kérvényt elutasították, ez utóbbit a király is jóváhagyta. A kivégzést a szaud-arábiai rend szerint végrehajtották. MI EZEN A HÍR, MIT KELL EZEN ANNYIT JAJONGANI. 1.) kényszerítette valaki a tettest a bűn elkövetésére 2.) kényszerítette valaki a tettest arra, hogy Szaud-Arábiába menjen, ott gyilkoljon, erőszakoljon? 3.) ha nem tetszett a tettesnek, illetve a neolib-bolsi ajvékolóknak a szaud-arábiai történykezés és eljárás, MIÉRT NEM HÍVTÁK MEG A TETTEST JELÖLTET GERMANISZTÁNBA, SVÉDORSZÁGBA? 4-) ESETLEG KÜLDHETNE A STÁZI MUTTI MEGHÍVÓT GYILKOSOKNAK, BETÖRŐKNEK: Raboljatok nyugodtan, várjuk az erőszaktevőket, nálunk max luxus cellát kapsz, mint Brejvik, sőt jó magaviselet esetén már pár év után kiengedünk? A CIKK AZT SUGALLJA, GYERTEK LOPÓK, ERŐSZAKTEVŐK: Lopjatok, erőszakoljatok....
bunko_jobbos
2018. augusztus 09. 16:07
A kecskebaszók primitívsége ez. De SOK pénzért vesznek fegyvereket az USA-tól, úgyhogy ők jó fiúk.
a hun
2018. augusztus 09. 10:49
"A halálra ítélt a szaúdi hatóságok közlése szerint betört egy – ugyancsak mianmari – nőhöz, akit halálra késelt. Emellett fegyverek és lőszerek lopásával, egy férfi ellen elkövetett emberölési kísérlettel, valamint egy másik nő megerőszakolásának kísérletével vádolták. A halálos ítéletet az ország legfelsőbb bírósága fenntartotta, a király is támogatásáról biztosította." Nnakérem!-ezé' nem tolakodnak az Európába igyekvő, ott szabadon bűnöző, nőket erőszakoló kannibálok a gazdag Szaudi Arábiába. Mer' ott még műxik az igazságszolgáltatás. Remélhetően, az USA kifejezte aggodalmát az embertelen szaudi bíráskodás okán!
Gregorius
2018. augusztus 09. 10:23
Pár száz év lemaradás...A középkor Angliájában pl. simán előfordultak hasonló brutalitású kivégzések, bár a keresztre feszítés helyett inkább a részleges akasztást/kiherélést/ kibelezést alkalmazták. ( talán Hugh Le Despensernél ?)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!