Állampolgárságot kaptak a thaiföldi barlangból kimenekített, hontalan gyerekek

2018. augusztus 08. 19:17

És az edzőjük is.

2018. augusztus 08. 19:17

Állampolgárságot kapott Thaiföldön szerdán az a három hontalan fiú, akiket még múlt hónapban a nemzetközi média fokozott figyelme mellett mentettek ki egy elárasztott barlangrendszerből – írja a Reuters.

Mellettük megkapta a thaiföldi állampolgárságot Ekapol Chanthawong, a csapat 25 éves edzője is. 

Emlékezetes, hogy Ekapol és egy ifjúsági focicsapat 12 tagja még június végén indultak el felfedezni a Tham Luang-barlangrendszert az ország északi részén. Kijutni a közelgő árvíz miatt már nem tudtak, kilenc napig voltak a föld alatt, míg búvárok rájuk bukkantak. Július 10-ére csodával határos módon mindannyiukat biztonságban kimenekítették.

Ugyanakkor a közvéleményt felrobbantó sztorinak különös mellékszála is volt: Ekapol és három további fiú annak ellenére, hogy Thaiföldön születtek, állampolgársággal nem rendelkeztek, most azonban a hatóságok elbírálták kérelmeiket, és állampolgárságot adományoztak számukra. Személyazonosító okmányaikat szerdán vehették át. Mellettük húsz további embernek, többségben gyerekeknek adtak ugyanezen időben állampolgárságot.

Thaiföldön a határok változása miatt sok hontalan, állampolgársággal nem rendelkező ember él, kihívást állítva a hatóságok elé. A Thaiföldre Kambodzsából, Laoszból és Mianmarból érkezők nem élveznek teljes jogokat állampolgárságuk hiánya miatt: jelenleg 486 ezer ilyen embert tartanak nyilván, közülük 146 269-en 18 éven aluliak.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2018. augusztus 09. 13:24
Ráadásul az egyik hontalan fiú volt az egyetlen, aki tudott angolul, így ő tudott beszélni az elsőként érkezett angol/ausztrál búvárokkal....
Lotti
2018. augusztus 08. 21:49
Bonyolult föld/vízalatti úton jutottak el az állampolgárságig.
Akitlosz
2018. augusztus 08. 19:39
Határok változása? Mikor?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!