Harmadik országban tárgyal majd az USA és Oroszország

2018. augusztus 06. 15:44

Megegyeztek, hogy semleges területen találkoznak, de a feszültség továbbra is ott van a levegőben.

2018. augusztus 06. 15:44

Az orosz és az amerikai szenátus külügyi bizottsági tagjainak találkozója egy harmadik országban jöhet létre – jelentette ki Rand Paul amerikai republikánus szenátor, miután Moszkvában megbeszélést folytatott a Szövetségi Tanácsban. „Megállapodtunk, hogy bizottságaink teljes összetételben megtartandó találkozóját egy harmadik országban rendezzük meg” – mondta Paul, rámutatva, hogy hétfői moszkvai megbeszélései fontosak voltak az előkészítés szempontjából.

A javasolt megbeszéléseket a jelek szerint azért kellene semleges területen lefolytatni, mert Konsztantyin Koszacsov, az orosz felsőház külügyi bizottságának elnöke egyike azoknak a Vlagyimir Putyin elnök szűkebb szövetségesi köréhez tartozónak tekintett 24 személynek, akik ellen Washingtonban áprilisban szankciókat vezettek be, és akik nem utazhatnak be az Egyesült Államokba. Igaz, június végén – július elején, amikor egy másik amerikai republikánus törvényhozási delegáció kereste fel Szentpétervárt és Moszkvát, orosz részről gesztusként egy tiltólistán lévő amerikai honatyát beengedtek Oroszországba.

Paul szenátor washingtoni látogatásra hívta meg az orosz külügyi bizottság tagjait a parlamentközi párbeszéd folytatására, amelynek fontosságát mindkét fél hangoztatta.

Puhatolóznak

Koszacsov újságíróknak kijelentette, hogy a két külügyi bizottság még az év vége előtt összeülhet, de arról, hogy ez a novemberi amerikai „félidős” törvényhozási választások előtt történjen-e meg, további egyeztetés tárgya. Mint mondta, Paulnak, aki a szenátus külügyi bizottságának tagja, Washingtonba visszatérve meg kell beszélnie kollégáival a lehetőséget.

Az amerikai szenátus külügyi bizottságát jelenleg a republikánus Bob Corker vezeti, aki bejelentette, hogy nem kívánja újrajelöltetni magát a novemberi választásra. Az új összetételű testület csak januárban ül majd össze. 

Koszacsov szerint a külügyi bizottságok találkozójának naprendjén a hadászati stabilitásról és a fegyverzetellenőrzésről folytatott párbeszéd felújítása szerepelne. Emellett a két ország szenátorai megbeszélhetnék azt is, hogy hogyan ösztönözzék a szaktárcák és intézmények közötti párbeszédet a terrorizmus elleni harcról, a kiberbiztonságról, valamint arról, hogy a szankciók által meghatározott feltételek között hogyan folytatható a kereskedelmi és gazdasági együttműködés. A megbeszélés lehetséges témái között sorolta fel az olyan regionális problémákat is, mint a Szíria, Irán és Észak-Korea körül kialakult helyzet. 

Nincs szakítás

Konsztantyin Koszacsov úgy vélekedett, hogy az Oroszország ellen bevezetett amerikai szankciók akadályozzák ugyan a kétoldalú viszonyt, de nem jelentenek okot a kapcsolatok megszakítására. 

Az orosz felsőház külügyi bizottságának elnöke ismételten elutasította azt az állítást, hogy Oroszország beavatkozott a 2016-os amerikai elnökválasztásba, és manipulálni próbálja a küszöbönálló „félidős” választást. Kifogásolta, hogy bár Moszkva az ügyben többször is szakértői szintű tárgyalást javasolt, Washington ezt válasz nélkül hagyta. Koszacsov megjegyezte, hogy Paul szenátor nézetei nemzetközi kérdésekben „meglehetősen közel állnak” Donald Trump elnökéihez, igaz, ezzel kisebbségben van a törvényhozásban. 

Paul kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy szó esett-e a Koszacsovval folytatott megbeszélésein a Washingtonban sérelmezett, 2016-os orosz választási beavatkozásról, ehelyett az amerikai-orosz párbeszéd hiányára hívta fel a figyelmet.

A Moszkvában tárgyaló, Rand Paul vezette amerikai küldöttség tagja volt még Don Huffines texasi állami szenátor és Carl Barney, a konzervatív washingtoni Cato Intézet igazgatója.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ciprióta
2018. augusztus 08. 06:11
az esetleges további helyszineket illetőne tehát még prognosztizálni is felesleges, az orosz parlament tagjainak döntő része bünöző, tolvaj, nem szabad őket beengedni a civilizált világ egyetlen országába sem, tehát marad magyarország???
ciprióta
2018. augusztus 08. 06:08
a két beteges fővezér helsinki találkozója eredményeként jött létre ez a fantasztikusan semmitmondó moszkvai randevu, folytatása is ilyen lesz....röhejes . Az őszi amerikai választásokat követően pedig más lesz a zene...DDDDDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!